Gajdos túlvállalta magát, elkésett, kirúgták

Gajdos Tamással történt mindez, hivatalos hír itt pl. Nem is az ő személyes története miatt írnék erről, hanem a tanulságok miatt. A történet összefoglalva: a híradós műsorvezető nem ért be az élő műsor kezdetére, így a híra

Gajdos Tamással történt mindez, hivatalos hír itt pl. Nem is az ő személyes története miatt írnék erről, hanem a tanulságok miatt. A történet összefoglalva: a híradós műsorvezető nem ért be az élő műsor kezdetére, így a híradó 30 perc helyett 14 perc lett, és még így is rosszul sikerült, hiszen felkészülni sem volt ideje. E késés miatt kirúgták, ami akár igazságos reakció is lehet, hiszen súlyos kárt okozott. Gajdos úgy kommentálta az esetet, hogy azért hibázott, mert „túlvállalta magát”.

Ez a mondata ihletett e cikk megírására. Mert több dologról kell itt beszélni, mint egy egyszerű „elkésett-kirúgták” történetről.

Rengeteg önéletrajzban látom, hogy a jelölt úgy jellemzi magát, „terhelhető”. Lehet, hogy Gajdos nem írta be, de ezt hirdette magáról, akár szóban, akár a munkahelyi tevékenységében, pl. azzal, hogy tényleg sokat vállalt be. Azzal, hogy az önéletrajzba ezt beírja valaki, önmagában is rosszat tesz magával, hiszen nem a tudása, értékei által, hanem azáltal teszi magát érdekessé egy munkáltatónak, hogy felajánlja előre, hogy jól kihasználhatják az összes kapacitását. Ennek egyenes következménye lehet, hogy addig fogják terhelni, amíg össze nem omlik, hibázik, körmére ég a sok feladat, valami fontos elmarad, és alkalmatlannak látszik. Majd jöhet a következő „terhelhető”. Megfigyelésem szerint a „terhelhető” akkor tud nagyon hosszú ideig maradni egy munkahelyen, ha a cég nem él vissza ezzel a tulajdonságával, és tudja, meddig terhelheti a kollégát. Ez a kevésbé jellemző, a cégek igenis visszaélnek ezzel. Terhelik a végsőkig, mert hagyja, nem mond nemet semmire. Az ilyen emberek közül kerül ki sok babérlevél és teafilter típusú munkavállaló.

Amikor egy túlterhelt munkavállalót végül így kirúgnak (elegánsabban: munkaviszonya megszűnik közös megegyezéssel), és esetleg eljut hozzám, rögtön egy panaszáradattal érkezik. Hogy ő mennyit dolgozott, mindent megcsinált, túlórázott, de még a saját eszközeit is a cég szolgálatába állította, munkaszeretetből, és egyszer, egyetlenegy hibát vétett, és máris kirúgták, a szemetek! Pedig ő megbízható, sosem mondott nemet semmire. Ilyenkor kell rádöbbentenem: néha nemet kellett volna mondani. Igen, szemetek, de azért azok, mert hagyta. Az ilyen munkavállaló önéletrajza tipikusan sok korrekcióra szorul, mert egy másik csapdába is belekerül az általános CV-írási elvek által: beírja a valóban kimagasló eredményeit, ezzel érvel maga mellett, de elfelejti, hogy ezt milyen áron érte el, és mi lett a következménye. A túlterhelés hatására tényleg attraktív szakmai múlt állhat mögötte, mégis – paradox módon – ezen tompítani kell a CV-ben, különben a következő munkahelyén is rosszul jár majd: vagy hatalmas áldozatok árán hozza a kiemelkedő eredményt egy ideig, vagy egy teljesíthetetlen célt próbál meg teljesíteni, és ebbe bukik bele.

Amikor erről írok jelölteknek, többnyire azt mondják: de hát ők nem akarnak középszerűek lenni! Hát pont ez az áldozatos munka tette őket naggyá a szakmában! – és munkanélkülivé is, hangzik a riposztom ilyenkor, majd mégiscsak változtatnak.

De nem is a középszerűség a megoldás. Az a megoldás, ha úgy lesz kitűnő valamiben, hogy közben nem megy tönkre. Újabb projekt jön? Akkor tessék asszisztenst biztosítani, vagy kitalálni bármit, ami csökkenti a terhelését, vagy legalábbis szinten tartja. Nyilván ezt a munkáltató magától nem teszi meg, tehát az érintett munkavállalónak kell rá javaslatot tenni. Az asszisztensen kívül is sok lehetősége van egy munkáltaltónak: akár olyan folyamatokkal, protokollokkal segíti a munkavállalóját, ami ugyan gátló tényezőnek tűnhet, mégis megóvja a hibáktól.

Nem tudom, de szívesen megkérdezném, hogy a munkáltató megtett-e mindent, hogy rendben elindulhasson az a híradó? (Nyilván nem, hiszen nem kezdődött időben) Vajon Gajdos miért késett el? Máshol járt, és rossz volt az időbeosztása? Elaludt? Miért történt ez, miért hagyták? Talán odafigyelhetett volna a munkáltató, hogy ne késsen a munkavállalója. Volt céges online naptára, amit más is látott, ellenőrzött, és szólt neki, hogy ez szoros lesz, szervezze át? Vajon volt-e szabály arra, hogy kezdés előtt pl. 2 órával be kell jelentkeznie, hogy elindult munkába? Vagy arra, hogy ha 1 órával a kezdés előtt nem jelentkezik, fel kell hívni, hogy hol van már? Ha nem elérhető, akkor mennyi időn belül kell helyettest hívni? Egyáltalán miért nem volt helyettes, aki be tudott volna ugrani a helyére? E kérdéseket látva nem vagyok biztos benne, hogy csakis és kizárólag Gajdos Tamás hibázott. Természetesen hibázott, de a késése nemcsak az ő személyes hibája, hanem sok-sok hiba következménye volt, amit a munkáltatója követett el. Nyilván ezt az utódja sem fogja elkerülni, ha a munkáltató nem változtat a hozzáállásán, mert az utód is csak ember lesz, aki hibázhat.

Kérdés, hogy a munkáltató tanul-e belőle? Mert ha egy alkalmazott súlyos hibát vét, a kirúgás lehet következmény, de semmiképp sem megoldás. Munkáltatóként mindig érdemes feltenni a megfelelő kérdéseket: mit kellett volna másképp csinálnia neki, mint munkáltatónak, hogy ez ne történjen meg? Figyelembe vette-e a munkavállalója terhelhetőségét? Kizárta-e akár jogi eszközökkel a lehetőségét annak, hogy túlterhelje magát (pl. szerződéses passzus arra vonatkozóan mennyit dolgozhat máshol). Mit tett azért, hogy az üzletmenete a legkevésbé sérüljön, ha valaki valahol hibázik? Persze ezt átgondolni már külön szakma, kérdés melyik tanácsadó cég lelkes sales kollégája fog tanácsadást eladni ennek a munkáltatónak. Igen, ez HR-szakmai kérdés ebből a szempontból: szervezetfejlesztés, kapacitástervezés, munkakörtervezés pl.

Az én szempontomból, álláskeresői megfontolásokból még érdekesebb az ilyen munkavállaló további sorsa. Gajdos esetében a szóbajöhető munkáltatók száma nagyon korlátozott, és valószínűleg kevesen lesznek megértőek. Bekerült egy megbízhatatlan kategóriába, akire nem bíznának élő műsort, mert „elkésős”. Vagy a következő munkáltatójával szerencséje lesz, és ott már figyelnek majd arra, hogy ne hibázzon. Talán lesz egy HR-es ott, aki azt mondja: ebben az emberben ez a kockázati tényező, így meg így lehet ezt kezelni. Maga Gajdos pedig remélhetőleg szintén felméri, mit szabad elvállalni és mire kell nemet mondani.

Általánosságban is igaz ez minden ilyen jelöltre: elterjedhet egyetlen botlás miatt a rossz híre a piacon. Ezért érdemes munkavállalóként is folyamatosan azon gondolkodni, mit vállal el, mit nem, mennyi ereje van, mennyi lehetősége, és ebből mennyit szán a munkáltatójának, munkájának?