Kezdem érteni a HR-eseket!

Ezzel a felkiáltással térnek vissza néha alkalmi álláshirdető ismerőseim, akik először találták szembe magukat egy olyan halom önéletrajzzal, ami nem megfelelő: nem válaszol az álláshirdetésben megfogalmazott igényeikre, sőt, mé

Ezzel a felkiáltással térnek vissza néha alkalmi álláshirdető ismerőseim, akik először találták szembe magukat egy olyan halom önéletrajzzal, ami nem megfelelő: nem válaszol az álláshirdetésben megfogalmazott igényeikre, sőt, még csak nem is tárgyalja azokat a pontokat, amik az álláshirdetésben le vannak írva.

Fokozottan növeli a kiválasztó rossz érzését, ha ismerősi körben küldött szét levelet, Linkedinen, Facebookon, hogy ha esetleg tud valaki alkalmas embert…

A segítőkész emberek rokonokat, volt kollégákat, barátokat ajánlanak be ilyenkor, kifejezetten jószándékkal, de nem törődve azzal, alkalmas-e vagy sem. Ezért nagyon kínos nekik megmondani, hogy hát bizony az ajánlott ember nem alkalmas már az önéletrajza alapján sem. Az ilyen, alkalmi munkatárskeresők másik nagy döbbenete az önéletrajzok minősége: amíg maguk nem látják, el sem hiszik, milyen rosszul sikerült önéletrajzokat kaphat egy álláshirdetésre a kiválasztó, ráadásul hatalmas mennyiségben. Fokozza a rossz érzést, hogy ezek ismerősöktől jövő önéletrajzok, azaz az ismerős akár meg is kérdezhette volna, mi az elvárás. De nem tette… annyira azért nem volt fontos? Vagy azt hitte, ismerősnek jó az akármilyen is, hiszen úgyis ismerős? Súlyos tévedés: az ismerősnek küldött önéletrajz pont olyan nagy gonddal megírt önéletrajz legyen, mint az ismeretlennek küldött.

A lelkes ajánlók később visszakérdeznek, hogy „mi újság?”, és ha egy diplomatikus „mást választottunk” választ kapnak, már meg is sértődnek. Ha esetleg kifejtené nekik a miérteket a szegény munkatárskereső – aki egyáltalán nem biztos, hogy kiválasztó – még jobban megsértődnek. Ha egy ismerős, számunkra fontos ember sértődik meg, az még fájdalmasabb, mint ha egy idegen HR-es küld egy sosem látott álláskeresőnek egy „Sajnos nem Önt választottuk levelet”. Átélve a helyzetet, ez is érthetővé válik.

Ha esetleg több ismerős több ismerőse is megfelel, megint jön a kérdés: mégis mi alapján válasszanak? Racionális szempontok alapján kellene, de egy ismerősnél racionális szempont lesz az is, hogy az ismerős hogyan kezeli majd az elutasítást?

Az egész sértődéses mizériát el lehet kerülni, ha már a munkatársat kereső az elején tisztázza a neki ismerősi önéletrajzot küldőkkel, hogy milyen szinten vesz részt a döntésben, és hogy csak „önéletrajz-postás”, azaz nem tudja a döntést befolyásolni. Az önéletrajzot küldő ismerős pedig fogadja el: már így is előnyösebb helyzetbe került, mint egy állásportál álláshirdetésére jelentkezve: az önéletrajz biztosan célba ért, de innentől az álláskeresőnek saját tehetségével, tudásával kell meggyőznie a kiválasztókat. Bármilyen döntés is szülessen, azért a segíteni próbáló ismerős nem hibáztatható. Ez ilyen esetben mindig egy lehetőség, nem pedig egy ígéret. De azt már tudjuk, hogy egy lehetőségnél többet sohasem kaphatunk.