Részmunkaidő: tényleg jó megoldás?

A részmunkaidőre, mint kisgyerekes anyák által egyértelműen vágyott dologra hivatkoznak cikkek és munkaerőpiacot érintő szakemberek, politikusok, politikusnők, munkáltatók és lassan már a közvélekedés is. Kisgyerekes nőnek részmunkaidő kell, pont. Még akkor is, ha az esetleg mégsem jó az érintetteknek? Kezdem úgy érezni, hogy ez az erőltetés egyre rosszabb irányba visz. Elfele a rugalmasságtól, bebetonozva a munkaidő-alapú hozzáállást a munkavégzéshez. A napi gyakorlat többszörösen megmutatja, hogy jóval kevesebbszer jó megoldás a részmunkaidő a munkavállalónak, mint hinnénk. Nem teljesen elvetendő, de nem is válasz mindenre. Fontos lenne, hogy értsük: munkáltatók azért alkalmaznak munkavállalókat, hogy azok feladatokat oldjanak meg, és nem azért, hogy egy bizonyos időtartamban egy helyen tartsák őket…

Fájdalmas módon ezt pont a munkáltatók fogadják el legkevésbé. Pedig ki kell keveredni a munkaidő, mint meghatározó elv adta ésszerűtlen korlátok közül, mert rohamosan avul el, és jelennek meg másfajta munkavégzési formák. Az ésszerű kereteket megtartva újra kellene gondolni a munkaidőhöz kötött munkavégzést ott, ahol ennek értelme van. Egészen másképp lenne érdemes kezelni a munka mérését feladatalapú munkáknál, helyhez kötött munkáknál (turizmus, vendéglátás, biztonsági őr stb.), rendelkezésre állást is kívánó munkáknál (ügyelet, nyitvatartás), teljesítményfókuszú munkáknál (értékesítés pl.), határidős munkáknál (projektek, adminisztráció) előállított mennyiségre mért kétkezi munkáknál (gyártósor). Ezekről egyesével lehetne hosszan értekezni, ráadásul még átfedések is vannak, a lista sem teljes, de most a részmunkaidőhöz kanyarodom vissza. Írják nekem munkaerőpiacra visszatérni vágyó nők, hogy ők csak 4-6 órában tudnának munkát vállalni, mert a gyerek(eik) mellett csak így lehetséges. És felszisszenek, mert tudom, hogy ez így valószínűleg nem lesz jó. Több faktor miatt sem. Átbeszéljük, majd kikötünk annál, ami neki mégiscsak jó lenne.

1. Munkaidő, törzsidő, napi munkaidő

Munkáltatók és munkavállalók jó része munkaidőben gondolkodik: reggel 8-ra bemegy, ott van 17:30-ig, mert le kell ülni az ebédidőt is, és ez a „munka”, ha időigény szempontjából nézzük. Csakhát a cégek számára önmagában nem sok értéket hordoz a legtöbb munkafajtánál a leült napi 8 óra… Így aztán a munkavállalónak sem. Nem tud alkotni, nem tud kiteljesedni, nem tud megélni a tudásából, készségeiből, nem tud fejlődni. Sőt, a munkaerőpiacon aktív munkavállalói réteg nagy részének ez nem kényelmes, és nem tudja vállalni.

2. Részmunkaidő – részmunkabér – ebből nem lesz anyagi biztonság!

A részmunkaidőre kínált munkabérek nem feltétlenül egyenesen arányosak a teljesmunkaidős bérekkel. Ha 8 órás munka 1000 fabatka, akkor a 4 órás lehet 700 fabatka is, meg 400 is. 700, ha feladatalapokon gondolkodunk, és nem időben… A részmunkaidős munkavállaló szempontjából, aki megélni akar a fizetéséből, és egzisztenciát, anyagi biztonságot teremteni – főleg, hogy többnyire nőkről beszélünk, akiknek amúgy is fontos helyreállítani az épp megroppant anyagi függetlenségüket, ez duplán baj: egyszerűen nem racionális anyagi szempontból a részmunkaidő, mert hiába teszi bele a teljes tudását, anyagilag alig jár jól… És persze a munkavállalásnak költségei is vannak: be kell járni, munkahelyi környezetben kell étkezni, szép ruhákat kell venni. Ez mind tovább rontja a profitot. Ezzel a faktorral pedig valamit csinálni kell. Időarányosan sem éri meg, ezt később még kifejtem.

3. Miért is kevesebb?

Az, hogy arányosan kevesebb a részmunkaidős fizetés, egy nagyon rossz munkáltatói hozzáállásból ered, miszerint a munkáltató, aki részmunkaidőt kínál, „beárazza ezt a szívességet”. Ne a rendes fizetésnek örülj, hanem örülj a szívességnek, hogy nagy kegyesen megengedjük, hogy bevidd a gyereked oviba, és csak fél 10-re érj be a munkahelyedre. Jó kis employer branding… Ehelyett azt kellene kitalálni, hogy a részmunkaidős kollégák (nem feltétlenül kisgyerekes nők) hogyan növelik a cég versenyképességét a szaktudásukkal. Stratégia, célok, egyéb vezetésszakmai "úri huncutságok" kellenek. És ahol ez már ki van találva, ott rájöttek, hogy egy szakembert – aki egyébként akár anyuka – remote-ban rendes fizetésért alkalmazni sokkal jobb, mint nem csinálni meg egy projektet, mert nincs rá szakember… Mert az fogja megcsinálni a projektet, akiknek van rá elég szakembere. És nem elég sírni, hogy nem talál szakembert, hanem meg kell találni, hol van az a szakember és mi kell ahhoz, hogy nála dolgozzon. Pl. rugalmas munkaidő, és nem 4 órás… pl. home office, akár 8 órásban, és lehet, hogy csak ma este kilenckor fogja elküldeni a holnap délre kellő riportot, de nem mindegy, ha holnapra kell? Legyen mindegy.

4. Napi távollét: részmunkaidő vs. teljes munkaidő

Munkavállalói oldalról a legnagyobb csapdája a részmunkaidőnek, hogy a félállás nem feleannyi időbeli elfoglaltságot jelent, mint a teljes állás… Otthonról oda is kell jutni a munkahelyre, előtte el kell vinni a gyerek(ek)et bölcsibe/oviba, majd érte/értük is kell menni nap végén - ami a bölcsis/ovis munkaidő vége, nem a kisgyerekes munkavállaló munkaidejének vége... Az erre fordított idő nem feleződik. Így kijöhet, hogy egy napi 4-6 órás állás ugyanúgy elviszi a nap érdemi részét… 4 óra munkaidő mellett simán lehet távol lenni 6,5 órát, 6 óra munkaidő mellett pedig 8,5 órát. Agglomerációs utazással, nagyvárosi tömegközlekedéssel szinte biztosan. A megnyerni kívánt időt nem nyertük meg, cserébe a részmunkaidős munkabérrel sokkal rosszabbul jártunk. Újra látszik: nem racionális ezt választani.

5. Tanulság: rugalmasság kell, nem(csak) részmunkaidő

Amikor a CV-online-on 2018. februárjában megírtam a munkaidő-alkuról szóló cikkecskémet, az álláskeresők imádták, a munkáltatók átkoztak. Mert mi az, hogy ő beleszámol 8 órányi munkaerőkapacitást a cégébe, erre a jelölt jól benyögi az állásinterjún, hogy ő meg 4-6 óra, sőt remote, pedig már „beleszeretett” a CV-jébe… És hogy ettől a munkáltatók szenvednek. Ezt kisebb-nagyobb indulattal meg is írták nekem, akivel lehetett, azokkal el is beszélgettem erről, kedélyesen. A többiek csak néhány kérdést kaptak tőlem válaszul nemkedves soraikra: Biztos-e benne, hogy ...

... a cégében elvégzendő munkákat, feladatokat órában kell mérni?

... az a hatékony munkáltatói hozzáállás, hogy valakit „felvesz” 8 órába, majd megpróbálja kitölteni a 8 óráját, mi több, még el is számoltatja óra-percre, hogy mit csinált a 8 órájában?

... időt akar venni egy munkavállalótól, nem pedig szakértelmet, értő tevékenységet?

... az a jó a cégének, ha emberek szorgalmasan leülik a 8 órákat, vagy esetleg az is elég, ha jól és határidőre megoldják azokat a feladatokat, amik előreviszik a céget?

-------

Ha ezeket átgondoljuk, és észrevesszük így 2021 júniusában, hogy majd’ másfél éve remote-ban dolgozik a fél világ, akkor újra felmerül a kérdés: tutira munkaidőben kell gondolkodnunk?

# # # Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, nézd meg hogyan tudok segíteni eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!

További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

###