Z, a generáció - gimnáziumi pályaválasztás 2021-ben

Két hete meghívást kaptam egy informatikai gimnázium pályaorientációs napjára. A Z generáció tagjainak és sok esetben a szüleiknek is arról meséltem, milyen élet várhat rájuk informatikusként. Mindezt gyakorlati szempontból. Nem ámítással, nem riogatással. Az volt a célom, hogy megmutassam, hogy szinte mindenféle személyiségre és érdeklődési körre lehet IT-kötődésű állást találni, hogy egy jó út elején járnak. Illetve megmutattam, hogy a széles látókör vagy az elmélyült tudás mennyire segíthetik vagy épp akadályozhatják a karrierjüket.

Szándékosan kerültem a Simon Sinek-féle generációs süketdumát, mert azonfelül, hogy az életkori diszkrimináció felé visz, nettó badarság is az ifjoncokat valamiféle más dimenzióból idekeveredett, ismeretlen fajként kezelni.

Ők azok a fiatalok, akik itt élnek köztünk, akik valakiknek a gyermekei. Akik látják a szüleik nehézségeit, a gazdasági környezetünket, és az azt befolyásoló egyéb tényezőket. NEM ostobák, és NEM csak annyit tudnak, amennyit elmondanak nekik. Ebből következően jellemző rájuk a pesszimizmus, a kilátástalanság, a „minden hiába” érzése. Ez az alap, innen adj karrierépítési tippeket, ha tudsz… Tudok. Hiszem és tudom, hogy minden nehézséget úgy tudnak majd a legjobban megoldani, ha van hozzá tárgyi tudásuk, EZÉRT kell tanulni.

Nem azért, mert követelmény van, meg felvételi. Az csak része a munkának, az egy feladat, amit meg kell csinálni. Mint a munkában majd: ha jó helyen vagyok, jól érzem magam, akkor is problémamegoldás lesz a feladatom, de szeretni fogom, és még fizetni is fognak érte...
Aztán, amikor életfeladatokról beszéltem nekik, mint pl. a felvételi, meg a pályaválasztás, két dolgot még el kellett mondanom. Hogy a feladatok többnyire egyetlen nagyon fontos készséget kívánnak, a problémamegoldást. Amihez megint tudás kell – és hajlandóság. Ez utóbbiból kijött a második mondás: hogy ez nem választható, hanem kötelező – saját maguk miatt. Ezt az egyik kedvenc filmemből vett képpel, idézettel illusztráltam.

Most cseréld ki az „űr”-t, „élet”-re... A mondanivaló egyszerű: vagy összeroppansz a problémák súlya alatt, vagy tudod magadról, hogy meg tudod oldani, és megoldod. Ehhez „csak” tudás kell, és egy gimiben, főiskolán, egyetemen a lehető legjobb helyen vannak ahhoz, hogy a tudást megszerezzék. És ez később is működni fog: ha bajban vagy, nézz utána dolgoknak, hogy megoldhasd a bajaidat. Mert leszel bajban, ilyen az élet… mindig jöhet valami váratlan.

Felsoroltam nekik még pár készséget, kiemelve, hogy a kommunikáció olyan készség, ami ugyan személyiségfüggő, de valamennyire fejleszthető, és nem tragédia, ha nem lesznek remek kommunikátorok. Mégis, a legtöbb készség megléte döntés kérdése. Eldönthetem, hogy tanulok naponta, eldönthetem, hogy másokhoz kellő empátiával állok hozzá, hogy rugalmasan kezelek helyzeteket stb.

Ezután jött a második napirendi pont, amikor elmeséltem, hogy akkor informatikusként mi dolguk lehet a világban, miből lehet választani. Mihez kezdjen a művészi hajlamaival, a tudományos érdeklődésével, vagy a teszek-veszek-intézkedek attitűdjével, hol van ennek helye az informatikai szakterületen. Mihez kezdjen akkor, ha nem annyira érdekli az informatika mégsem. Mi legyen, ha nincs semmi ötlete a jövőjével kapcsolatban? Meséltem a vezető vagy specialista dilemmáról, ami távolinak tűnik még számukra, de bizony mostantól számítva van 10 évük előkészíteni a 35-55 éves szakmai magukat… Hogy ne tűnjön ennyire brutálisnak a felelősség, azt is elmondtam: erőteljes rugalmasság van ebben az egészben. Manőverezhetnek, válthatnak ide-oda, persze csak akkor, ha a készségek között eldöntötték, hogy rugalmasan állnak hozzá a saját karrierjükhöz. És ha hajlandók mindig tanulni… Ezt viszont jobb már MOST eldönteni.
És ha ezt mind elég jól csinálják, akkor a társadalom felső középosztályába jutnak, ami újabb felelősségekkel jár. Nem lehet elég korán kezdeni az társadalmi felelősségvállalás hangsúlyozását és az érzékenyítést…

Tavaly még helyszínen csináltam ilyen napokat több suliban, akkor még az ifjoncokat kommunikációra is rá tudtam venni. Úgy felbátorodtak, hogy vitatkoztak, kérdeztek, feleseltek. Helyes, így kell!
Igenis álljanak kritikusan a mi hozzáállásunkhoz, a gondolatainkhoz, és legyen sajátjuk, ez a dolguk – amellett, hogy tanuljanak tőlünk és a mi hibáinkból. Mi ilyen világot teremtettünk nekik, ők majd ebből tudnak valamit kihozni.

Most online nehezebb dolguk volt, nekem is. Azért remélem, hogy valami átment. Remélem, most bőszen kutatják magukban, hová is vágynak abból a sokmindenből, amit bemutattam. Vagy épp elég bátrak felismerni, hogy nekik mégis inkább valami más kell.

Amikor véget ért az előadásom, arra gondoltam, hogy tökjó, hogy nekik ezeket elmondtam, talán a szüleik is hallották a monitor előtt ülve, de vajon a HR-esek tudják-e mindezt? Hogy mit is kínál a világ a jövő munkavállalóinak? Szóval, most itt leírtam…

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vezetőként nézd meg a vezetői portfólióban rejlő lehetőségeket!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #