Biztosan maguktól cselekvő dolgozókra vágynak a vezetők?

Ötleteket megálmodni nem könnyű. Ahogy az ötleteket megvalósító dolgozókra rátalálni sem egyszerű. Ha minden adott, akkor a vezető képes kiengedni a kezéből a teljes kontrollt? Ehhez kapcsolódó célokról, akadályokról és lehetőségekről szólt a Nordconn üzleti reggelije.
Hányast adnál a saját szolgáltatásodra a TripAdvisoron, ha ott kellene azt értékelned? És mit kellene még tenned ahhoz, hogy 5-ös legyél? Lényegében ezt a kérdést feszegették tágabb értelemben az előadók a Nordconn 2019. november 20-i üzleti reggelijén, amely "A vezetők álma: ötletelés helyett cselekvés" címet kapta. A rendezvénynek helyszínt adó Görbe Bögre pedig önkéntelenül is jó példával szolgált a témához, ugyanis Wi-Fi kódjában a "RateUsOnTripAdvisor5" szerepelt. Ebből jól látható, hogy a kávézó mit tűzött ki magának legfőbb célként.
"Ha nem tudod melyik kikötőbe tartasz, akkor egyik szélirány se megfelelő" - mutatott rá az első előadó, Csébfalvi János, az Inspiring Culture Association tanácsadója. Ehhez kapcsolódóan pedig 5 kérdést is feltett a jelenlévő vezetőknek:
- Elmondtuk már a beosztottaknak, hogy milyen kulcseredményekért dolgozunk?
- Vissza tudják mondani?
- Megértik?
- Egyetértenek vele?
- Hajlandóak tenni érte?
Egy szervezet akkor működik jól, ha a feltett kérdésekre pozitív a válasz, vagyis a dolgozók ismerik az elérni szándékozott kulcseredményeket, és tesznek is a megvalósításukért.
Egoista vezetők és arrogáns megvalósítók?
Ugye minden vezető a célért dolgozó, megvalósító embereknek örül? Nos, valójában nem mindig, ahogy arra Dr. Andó Ildikó vezetési tanácsadó előadása rámutatott. Egy megvalósító emberre feladatot bízni vezetőként egyáltalán nem egyszerű. Egy ilyen dolgozó akaratos: nem azért dolgozik a célért, mert azt feladatként kapta, hanem megvan benne az akarat a megvalósítására. Rendelkezik a képességgel is, hogy akadályoztatás esetén is végig vigye a feladatot. Továbbá rendelkezik tudással is a megoldáshoz.
(Fotó: Csébfalvi Jánost az előadása után sokan megkeresték a témával kapcsolatban)
Ez a képesség egyfajta arroganciával is társul, mert egy megvalósító nem várja, hogy eltakarítsanak előle egy úttorlaszt, hanem saját maga pakolja el azt az útból. A legtöbb vezető ezt nem fogadja jól. A háta közepére kívánja a kontrollálhatlan beosztottakat. Hát akkor milyen legyen a vezető? Egoista - mondta az előadó. Aki nem képes hinni önmagában, az nem képes másban sem. Az igazi bizalom felelősség, annak, aki adja és aki kapja. Egy jó vezetőnek, aki cselekvő dolgozókat szeretne, meg kell szavaznia ezt a bizalmat a célok megvalósítói felé.
Mi a cél a HR digitalizációban? Kitöltés "2 villamosmegálló közt"
Hogy a HR-esek milyen célokat tűzhetnek ki maguk elé manapság, arról Renfer Péter, a Nordconn ügyvezetője beszélt bővebben. Tudtátok, hogy egy ember csúcsidőben óránként 9x nézi meg, hogy jött-e üzenete? Egy nap pedig összesen 110x. Ez a vezetőknek 110 lehetőség a dolgozók elérésére - aminek azért biztos nem örülnének. Egy app tervezésénél inkább az a lényeg, hogy annyi időt vegyen igénybe a funkció használata, amennyit a felhasználó rászán. Ami nem bonyolult és ami fenn tudja tartani az érdeklődését. Különben el fogja hagyni a felületet, és a saját „Exceleit” fogja használni a közös területek helyett.
Toborzás oldaláról pedig olyan egyszerűen kezelhető állásportálokat jelent, ahol két villamosmegálló közt is lehet egy állásra jelentkezni. Ha ennél tovább tart a folyamat, akkor nő az esély, hogy az értékes jelölt a konkurens oldalán köt ki. De hogy lehet legjobban ilyen appokat fejleszteni? Főként terepmunkával. Érteni kell a felhasználók használati helyzeteit, ott kell ülni egy buszvezető mellett, belehelyezkedni egy targoncás munkájába – részletezte a Nordconn ügyvezetője. Nagy felelősség megsejteni, hogy egy adott munka milyen app támogatást kíván, de a HR-esek és a tanácsadók szempontjából így lehet jó munkát végezni. A bizonyos „vonal fölé” emelkedni. Ötöst kapni a szolgáltatásunkat értékelő képzeletbeli TripAdvisoron.