Egy igazi HR-es – avagy a szerénység dicsérete

Nem csak az a HR-es, akinek ez szerepel a névjegyén. Van egy érdekes párhuzam a HR és a tanárszakma közt - egy velünk élő legenda példájával.

                                                           Tanár úr.

                                                             Gábor.

                                                              Kukó.

Mindegy hogy hívod, nem számít. Gábor gyerekeket tanít. Mások gyerekeit, ami szerintem az egyik legnagyobb kihívás. Végtelen, veleszületett türelem kell hozzá. Biztos vagyok benne, hogy az nagy kincs lehet, mert nekem sosem volt.

Gábor ismeri az alázat fogalmát. Kivárja, hogy szóhoz jusson, és minden hallott mondatra úgy figyel, hogy biztos benne: tanulni fog ebből is valamit, amit aztán majd a gyerekeknek átad. Nem borul ki, nem vitázik, nem ér rá ilyenekre. Küldetése van, gyerekeket tanít zenére, vagy így hangzik jobban: gyerekeknek tanít zenét.

Gábor tudja, mi az, hogy employee experience. Sosem írta ezt le, mégis tudja. Aki zenét tanul iskolában, annak a szolfézs is kötelező tantárgy. A zenei elmélet száraz része. Gábor nem ér rá száraz részekkel foglalkozni. Inkább a gyerekekkel énekelteti el a többszólamú dallamokat, amitől a szolfézs életre kel. Innen már nincs visszaút: aki egyszer énekel kórusban, érteni fogja, hogy az elmélete megismerésével a zene még szebbé válik. Gábor érti, hogy nem szolfézst kell tanítani, hanem emészthető, felfogható konkrétumokat kell mutatni a motiváció megszerzéséhez.

                  

Gábornak van egy csapata, ahová nem csak gyerekek járnak. Ezt a csapatot 35 éve tartja össze.

35 év.

Nem egykönnyen nevezel meg olyan, köztünk szólva HR issue-t, amellyel ne találkozott volna.

Branding, toborzás, teljesítményértékelés, learning management, lay-off.

Kukó csapata zenével foglalkozik. 35 év alatt számos tag érkezett és távozott. Attól a brand még nem borulhat meg, a business continuity nem sérülhet, a drive pedig eredendő. Ahogy a régi tagok nem kerülhetik el a korosodást és más karrierpályákat, előbb-utóbb a csapatba kerülnek fiatalok. Generációs problémákat hogyan lehet kezelni egy zenekarban? Lehet, hogy nincs is ilyen kérdés. Az újonnan érkező olyan minőségi szintbe érkezik, hogy nem ér rá generációs kérdésekkel és HR-es mű divatkérdésekkel foglalkozni. Így egy 25 éves új tag simán be tud illeszkedni a csapatba, adott esetben 60-asok közé. Úgy, hogy kemény munkával, a logó komolyan vételével a szeniorokkal egyenértékű munkatárssá tud válni.

Gábor prezentációs képességeit teljesen felesleges minősíteni. A csapatos prezentálás mestere. Ha hibázik a csapat egyik tagja, akkor vezetőként magára vállalja és együtt megoldják. A hallgató közönség ezt vagy észreveszi, vagy nem. A gratulációkat nem tartja meg, azonnal továbbosztja a csapata felé. Nem szereti ha ünneplik, arra sem ér rá. Ezért érdemli meg igazán.

                  

Ő igazi HR vezető és people manager. A szabályokat alkotja, alkalmazza és hagyja átlépni, ha arra van szükség. Szerényen, de professzionális, szakmai módon.

Volt egy szerencsés évem, amikor engem is tanított, már 35 fölött jártam akkor is. Nem volt az igazából tanulás. Inkább hallgattam, ahogy játszik a hangszeren és meséli a történeteket, hogy mitől a legszebb szakma számára a gyerekek tanítása. A legalázatosabb tanár, akit valaha ismertem és egyben a legkorrektebb rock gitáros.

Amúgy Kukovecz Gábor a Pokolgép vezetője és zeneszerzője 35 éve, de ez a téma szempontjából teljesen mellékes.

Írta: Renfer Péter, [email protected]

[email protected]