Akár szervezeti, akár egyéni szintről beszélünk, rettentő nehéz dolog markáns változtatásokat meggyökereztetni, új és okosabb szokásokat felvenni. Elméletben mindenki tudja, mi lenne kívánatos, a gyakorlat viszont valahogy mégse igazolja, hogy fontosnak tartjuk a kérdéses területét az életünknek.

Daniel Meier Teamcoaching c. könyvében idézi Julio Olalla, chilei coach képletét a sikeres változáskezeléshez. Négy dolog szorzatára van szükség: elhatározásra, vonzó célra, a megvalósíthatóságba vetett hitre, és világosan látható első lépésre. Ha bármelyik érték nulla, a végeredmény is az lesz. Ha nincs eltökéltség, semmi sem fog történni. Ugyanez a helyzet, ha nem vagyunk igazán motiváltak a végeredmény elérésére, ha nem sok esélyt látunk a sikerre, vagy ha nincs ötletünk, hogyan fogjunk hozzá.

Az elhatározást nem könnyű kívülről befolyásolni. Az egyénnek vagy a szervezetnek muszáj felismernie a változtatás szükségességét. Vagy valami nagyon vonzó és kívánatos dolog ránt előre, vagy valami félelmetes kényszer taszít az elhatározás felé. Régóta nem nagyon tudom magam rávenni, hogy kevesebbet zabáljak és többet sportoljak az egészségem érdekében. Biztos könnyebben menne, ha mondjuk egy orvos megállapítaná, hogy egy betegség miatt muszáj csökkenteni a testsúlyomat, vagy valami diétát kell alkalmazni.

A másik három tényezőt szisztematikusan fel tudjuk építeni. Alaposan kimunkálhatjuk és leírhatjuk az elképzelt jövőképünket, összeszedhetjük mindazokat az erőforrásokat, amelyekre építhetünk, és mindig meghatározhatjuk a következő kis lépést, ami a cél felé vezet. Ahogy David Allen is javasolja Getting Things Done módszertanában, a nagyobb és elsőre félelmetesnek tűnő projektek esetében mindig csak a következő lépést kell kitalálni, az mindjárt nem olyan ijesztő. Ha például egy könyvet akarunk publikálni, akkor elég elrettentő, hogy semmit se tudunk a könyvkiadásról és kereskedelemről. Az első lépés viszont, hogy témát válasszunk, már megfoghatóbb feladat. Aztán mondjuk egy címválasztás, vagy a vázlat összeállítása következhet.

Ne csodálkozzunk tehát, ha nem jutunk egyről a kettőre a változtatásokkal, ha a képlet bármelyik eleme hiányzik. Sokszor tapasztalom, hogy az emberek nem jutnak elhatározásra. Analízis-paralízisben szenvednek, vagy egyszerűen nem akarják elfogadni, hogy ha elköteleződnek valami felé, akkor más dolgokról le kell mondaniuk. A másik tipikus jelenség, hogy azt mondják valamire, hogy az nekik fontos, de mégse tesznek érte semmit. Akkor nem fontos. Egyszerűen nem elég vonzó a cél. Az utolsó pedig, hogy nem csapnak bele a lecsóba. Várnak a tökéletes körülményekre, az ideális időpontra, az alapos felkészültség elérésére. Aztán az élet elmegy mellettük és nem valósítottak meg semmit.