Belebotlottam Stephen Sagmeister new york-i designer TED előadásába, melyben arról beszél, hogy hétévente bezárja stúdióját egy évre és alkotószabadságot tart. A "sabbatical leave" fogalmával egyes egyetemeknél vagy intézményeknél lehet a világban találkozni, melynek (fizetett) keretei közt oktatók, kutatók, tudósok hónapokra vagy akár egy évre szüneteltetik munkatevékenységüket és feltöltődnek, utaznak, vagy akár könyvet írnak. A fizetetlen alkotószabadság is terjed: állítólag a brit munkáltatók 20%-ánál van un. "career break policy", azaz hivatalos formában igénybe vehető szünet, amiről visszavárnak a munkába (Confederation of British Industry survey, 2005).

Sagmeister több előnyről is beszámolt a feltöltődés mellett, például arról, hogy az alkotószabadságot követő hét év innovatív ötleteinek nagy részét az első munkaévben találták ki. Az ügyfelek pedig elfogadják, hogy a szüneti időszakban nem tudnak megrendelni.

Az alkotószabadság szerintem két dologra mindenképp jó. Az egyik, hogy a kiégést megelőzi vagy kezeli, a másik, hogy a valóban kreativitást igénylő munkákban feltétlenül szükséges megújulást elősegíti.

Van némi személyes tapasztalatom is a témában. Négy évvel ezelőtt, egy kilenc évig tartó munkaperiódus után úgy éreztem, hogy leginkább semmit se csinálni volna kedvem. Később arra jutottam, hogy háromfajta munkatevékenységben érzem igazán jól magam: tanítás, írás és kutatás. Barátaim irritálására még naptárt se vettem a 2009-es évre, technikailag pedig kb. 9 hónapig GYES-en voltam első gyermekünkkel. Az az év gyakorlatilag az alkotószabadságról szólt: elolvastam közel 100 könyvet (jelentős részben szakkönyvet), vittem a lányomat Ringató meg Mókustorna nevezetű foglalkozásokra, rendszeresen sportoltam, valamint terméket fejlesztettem. Aztán egy háromnegyed év után már éreztem, hogy szeretnék ismét belecsapni a munkába, immáron feltöltődve, a témám iránti lelkesedéssel. Azóta sok minden történt, de négy dolgot kiemelnék. Először is az alkotószabadság során kitalált kompex vezetőfejlesztő programot számos megbízó vállalatnál megvalósítottam, a visszajelzések alapján folyamatosan továbbfejlesztem, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy jó úton járok. Másodsorban, csatlakoztam egy nemzetközi szakmai közösséghez, melynek helyi tagozatában előbb alelnökként, majd a következő évben elnökként tevékenykedtem. A harmadik fontos változás, hogy rátaláltam a blogolásra, mint a szakmai publikáció egyik élvezetes és nekem való csatornájára. Végül pedig két, vezetési témájú kutatási projektet is sikerült megvalósítani együttműködő partnereimmel (a harmadik előkészítés alatt). Mindezek közül egyiket sem végeztem az alkotószabadság előtt, az utóbbi években viszont ezek adják munkám 90%-át.

Nyílván nem minden munkában lehet, vagy könnyű kikapcsolni magunkat egy évre. Tőlem is sokan kérdezték annak idején, hogy nem félek-e attól, hogy kiesek a körforgásból. Őszintén, nem féltem ettől. És nem is okozott gondot újra felvenni a szálakat. Az alkotó tevékenységeknél egyszerűen muszáj szünetet tartani a megújulás miatt. Az elveszett termelési idő később bőven megtérül. Természetesen erre fel kell készülni előre, hogy a kiesés ne okozzon gondot. Akik alkalmazásban állnak, azoknál leginkább a két munkahely közötti időszak lehet alkalmas erre, ha a cégük nem támogatja legalább a fizetés nélküli szabadságot. Több, alkalmazott vezetőként dolgozó ismerősömnél és barátomnál is megfigyeltem a beiktatott szünet jótékony hatását.

Sagmeister előadásában azt mondja, hogy kb. 25 évig tanulunk, 40 évig dolgozunk, majd 65-80 éves korunkig nyugdíjas éveinket éljük (gondolom az USÁ-ban, mert itt nem élnek addig a férfiak).  Ő azt javasolja, hogy a nyugdíjas időszak első 5 évét csoportosítsuk át 5x1 év szünetté a munkaidőszakban, és dolgozzunk annyival tovább. Jó ötlet, túl sok nyugdíjra nemigen számíthatunk. Termelékenységünk fenntartásához viszont rendkívül sokat ad hozzá az az ötször egy év.