4 kérdés, amit érdemes feltennünk a motivációról

Számos állásinterjúval a hátam mögött azt kell mondanom, hogy ezt a négy kérdést nekem még soha nem tette fel senki. Pontosabban, néhanapján a négy közül egyet mégis. De az az egy a másik három nélkül fabatkát sem ér.
Persze nem állítom, hogy ezek volnának a legszuperebb kérdések, amiket a motivációval kapcsolatban kifundálhatnánk. De a magam részéről ha valamivel, hát akkor ezekkel próbálkoznék.
Az első, amellyel valószínűleg mindannyian találkoztunk már, így szól: Mi az a cél, amit a munkádat illetően a következő néhány évben el szeretnél érni?
Nos, a fenti puhatolózásra leggyakrabban valamiféle közhelyet puffogtatunk, remélve, hogy ezzel letudjuk a dolgot. És az esetek többségében ez így is szokott történni. Természetesen nyájas interjúztatónknak ekkor halvány fogalma sem lesz róla, hogy mi is a mi igazi motivációnk. De talán nem is kíváncsi rá. Talán csak arról akar megbizonyosodni, hogy a megszokott panelválaszt hallja, mert akkor semmi kétség, hogy képesek leszünk belesimulni a szervezet szürke masszájába, és nem fogunk abból se jobbra, se balra kilógni. A többi pedig úgysem számít.
Ám, ha az állást kínáló nem csak alibiből írja bele a hirdetésbe, hogy akit keres, attól merész gondolatokat és elhivatott cselekvést vár, hanem valóban azt is akarja, akkor kutyakötelessége, hogy a tényleges motivációnknak utánajárjon. És ha csakugyan ezt akarja, akkor van értelme a folytatásnak, és akkor érkezhet a második kérdés: Mi az, amit eddig tettél a célod megvalósításáért?
Mert, ha a célunk valóban cél, és nem csak egy blöff, akkor az addigi életünket eleve úgy alakítottuk, hogy amit tanultunk, és amit a munkánk során végeztünk, azok közelebb vigyenek bennünket az áhított szakmaiságunk eléréséhez. És akkor nem lesz gondunk a felelettel. Ellenben, ha azt a célt éppen ott találtuk ki, akkor szupergyorsasággal kellene végigpörgetnünk az utolsó néhány évünk ténykedéseit, és kimazsoláznunk közülük az odaillőt. Egy ilyen helyzetben viszont jó eséllyel össze fogunk zavarodni.
A harmadik kérdés még vesébe látóbb: A célod felé haladva milyen akadályokkal találtad szembe magadat, és azokon miként jutottál át?
Nos, ha eddig meg is úsztuk valamiféle kamuzással, akkor ebbe a részbe tutira beletörik a bicskánk. Hisz akadályokat és túljutásokat kiagyalni két másodperc alatt, ráadásul azokat az addig elmondottakkal következetesen tálalni csak a vérprofik képesek. És mi nem vagyunk azok. Míg, aki valóban egy cél irányába tart, annál ki van zárva, hogy ne futott volna bele valami ellenállásba, valami megoldandó problémába. Így hát, ennél a kérdésnél igazán kiderülhet, hogy kilóg-e a lóláb.
És végül zárhatunk a negyedik feladvánnyal, amely így hangzik: Mit vársz tőlünk ahhoz, hogy valóra váltsd a célkitűzésedet?
Ugyanis akinek célja van, az a jövőbe néz. (És nem a jövőbe lát.) Annak van elképzelése arról, hogy mi legyen a következő lépése. Az azért pályázza meg éppen azt az állást, mert azt feltételezi, hogy általa közelebb kerül megálmodott karrierjének a valóra váltásához. És ezért lesz hiteles a felelete. Ha viszont a cél hamis, akkor a válasz sem lehet más, mint üres hadoválás.
Amikor egy munkához valóban olyan emberre van szükségünk, akinek erős a belső motivációja, akkor főnökként két dologban kell tisztán látnunk. Az egyik, hogy létezik-e ez az erős belső hajtóerő. A másik, hogy arra irányul-e, amire mi szeretnénk. Azaz, hogy amikor a munkatársunk a szervezetben a saját célkitűzése elérésén fáradozik, akkor azzal közelebb visz-e bennünket is a cég céljainak a megvalósításához. Ennek a két alapfeltételnek a teljesülése ezzel a négy kérdéssel tisztázható.
A mozgatórugók iránti kutakodásunk azonban nem csak akkor hasznos, amikor a tevékenység megkívánja az erős belső hajtómotort. Hiszen, ha a feladat valójában nem olyan szakembert igényel, akit nagyratörő vágyak vezérelnek, hanem olyat, aki tisztességgel beleáll a napi rutinba, nagyot hibázhatunk, ha engedjük, hogy elcsavarja a fejünket a céltudatos motiváció.
drai
Photo by