Fekete lyukak a TÉR-ben

Ha beleesnénk egy fekete lyukba, sohasem juthatnánk ki belőle, már csak azért sem, mert azon nyomban spagettivé nyúlnánk és szétszakadnánk. A fekete lyukak ugyanis mindent bekebeleznek, ami a peremükre merészkedik.

Bár ez az égi képződmény igencsak veszélyes, ha a TÉR-ről (teljesítményértékelési rendszer - a szerk.) van szó, akkor nemhogy nem rettenünk meg tőle, hanem mint kedvenc háziállatunkat, még tápláljuk is.

De mi a bizonyítékunk arra, hogy léteznek fekete lyukak a TÉR-ben? A válasz kézenfekvő. Hiszen, ha nem lennének, akkor ugyan hová tűnne a teljesítményelismerés mítoszának az éves rendes újraélesztésébe ölt erőfeszítésünk, miközben nem születik belőle semmi?

Persze, ez így nem teljesen igaz. Merthogy a ciklus végén mégiscsak elkönyveli a bank a számlánkon az egy havit. S hogy miért van kilátásba helyezve nekünk ez az összeg? Azért, hogy a TÉR-ben előre kitűzzük azokat a feladatokat, amelyeket vagy elvégzünk enélkül is, vagy egyáltalán nem lesz időnk elvégezni, vagy még az elvégzésük előtt, közben, után kiderül róluk, hogy a kutyát sem érdeklik.

Azonban mindez még kevés az egytizenketted bezsebeléséhez. Merthogy az értékelési kampányt is túl kell élnie mindkét félnek. Egyrészt végig kell nyargalnia rajta az értékelőnek, akit azért ültettek a pozícióba, mert a hálózatkutatás egy napon feltárta, hogy túl sok alárendelt jut egy középvezetőre. Erre másnap új kisfőnököket neveztek ki, akiknek sem a vezetői rátermettségét nem fürkészték, sem az eredeti feladatkörét nem szűkítették. Helyette kaptak néhány tízezer forintot, miközben a felsővezetés fennhangon rikoltozta, hogy a jövőben a főnököknek az eddigieknél is többet kell szakértősködni.

Másrészt az értékeltnek el kell viselnie, hogy bár teljesítményét a projektmenedzsere és a munkatársai egyfolytában dicsérik, ugyanezt a produkciót az értékelője tán önbizalomhiányból fakadó szakmai irigységből egyenesen hitványnak bélyegzi. 

Miért tömjük hát a TÉR feneketlen fekete lyukait? Mi a célunk ezzel? Hogy fenntarthatóvá tegyük a pénz iránti elköteleződésünket? Mert ugyan mi más történhetne?

Mindig tisztességtelennek érzem magam, amikor a TÉR kialakítására szegődök el. Hiszek a teljesítmény elismerésében, ám nem akarok senkit bélpoklos fekete lyukak peremén egyensúlyoztatni.

Lelki szemeim előtt sokkal inkább olyan terek lebegnek, amelyeknek a létjogosultságát nem a bennük legyártott digitális szemét igazolja, hanem a tényleges eredményeink. Olyan terek után áhítozom, ahol az értékelésnek címkézett egyoldalú ítélkezések helyett megélt tapasztalatokat ütköztetünk, és ezt nem akkor tesszük, amikor mások ellövik a startpisztolyt, hanem akkor, amikor nekünk jól esik.

Olyan terekbe vágyom, ahol értékelt és értékelő teljesítménye nem válik ketté, mivel egymás szövetségesei. Amikor HR-esek között megemlítem, hogy feltehetően már nem lesz esélyem ilyen terekben dolgozni, értetlenül tekintgetnek rám. Hiszen náluk a TÉR most is pontosan így működik.

drai

Photo by Kamesh Vedula on Unsplash