Kiégni csak az tud, aki lángolt

Nem csodálom, hogy oly nagy divatja van ma a kiégésnek. Hiszen, mint minden jól elkent cucc, ez is temérdek bajunkra ráhúzható, sőt, még a felelősség alól is felment minket.

Hogy milyen értelemben is használjuk ezt a celeb szót, vagy, hogy van-e egyáltalán pontos definíciója, teljességgel lényegtelen. Én egyébként fabrikáltam magamnak egyfajta jelentést. Íme! Kiégés = Tele van a t@k@m az egésszel.

Mert ugyebár, ha a főnököm fancsali ábrázatomra tekintve megkérdi, hogy ugyan mi a csuda bajom van, mégsem mondhatom neki, hogy torkig vagyok már a folytonos hülyeségeivel. Sokkal elegánsabb azt válaszolnom, hogy tudod, főnök, kiégtem.

Vagy, ha már képtelen vagyok jó pofát vágni a 10-es IQ-jú melómhoz, akkor is kifinomultabb azt rebegnem, hogy kiégtem, ahelyett, hogy a főnököm arcába dörgölném, mennyire elegem van már abból a rengeteg látszattevékenységből, amit halaszthatatlan feladatként kiad nekem.

Szóval, fene ügyes kis dolog ez a kiégés. Merthogy, aki kiégett, az sajnálatra méltó. Az a rendszer áldozata. Annak a lángolását nem táplálta sem a főnöke, sem a HR.

Persze az is igaz, hogy saját bevallásunk szerint a legtöbben utáljuk a munkánkat, így hát esetünkben a szenvedély tüze szóba sem kerülhet. De ez, ugyebár, nem a mi hibánk. Hiszen mi áldozatok vagyunk. Az áldozatokról pedig gondoskodni kell.

És kezét-lábát törve már rohan is a HR, hogy betárazzon kiégés elleni tréningekből, coachingokból és masszázsfotelekből. Mi pedig élvezzük a kényeztetést. Hiszen mégis csak jobb egy gyengéden dögönyöző székben a hályogkovács tréningen vagy coachingon múlatnunk az időt, mint szembe néznünk azzal, hogy saját erőnkből változtassunk karriert.

Kiégtem, húzzuk elő farzsebünkből a magyarázatot, mert egyszerűbb a rendszerre kennünk a felelősséget, mint bevallani önmagunk és mások előtt, hogy nem tettünk meg mindent azért, amire vágytunk. Hisz mi is lángolni akartunk, de ideje korán elhamvadtunk.

Kiégni csak az tud, aki lángolt, mondhatnánk. Ám a kiégés pikantériája éppen az, hogy akik valóban lángolnak, és így tényleg kiéghetnének, azoknak ez nem szokásuk. Ugyanis, akiben a munkája táplálja a benne égő tüzet, abban az a tűz nem fog kialudni. Előfordul ugyan, hogy néha-néha csak pislákol, merthogy elfárad az ember, de amint erőre kap, a szikra újfent felizzik.

Sosem feledem kerékgyártó nagyapámat, aki még 80 évesen is fejfákat faragott, és nem is akármilyeneket. Anyám, aki évtizedeket húzott le a kereskedelemben, még hetvenen túl is boltosként jár a piacra vásárolni. És bár szerénytelenség magammal példálóznom, nem hiszem, hogy valaha is megszűnök a vezetéssel foglalatoskodni.

A látszat ellenére nincs nekem semmi problémám a kiégéssel. Tőlem aztán nyugodtan menjen tréningre, coachingra és masszázsra mindenki, akinek tele van a t@ke az egésszel. Nagy baj nem lehet belőle, hiszen ezektől úgysem fog senki lángra kapni.

drai

Photo by Robson Hatsukami Morgan on Unsplash