Lehetne másként
Amikor reggel ránéztem a lányomra, furcsa jelenséget vettem észre rajta. Az arca megtelt színnel, a szeme fényesen ragyogott, s még a tinédzserkor pattanásai is mintha elszégyellték volna magukat ennyi üdeség láttán, mert szinte mindannyian elbujdokoltak.
Már egy hete, hogy bezárták az iskolákat. Az én gyermekemet azonban nem öli meg az unalom, ugyanis nagy tételekben kapja a tanáraitól a tananyagokat, a beadandókat és a házi feladatokat. És nagyon is örülünk ennek, ő is és én is. Hiszen a bizonytalanság ellen a rend az egyik legerősebb fegyverünk. De ez a rend nem ugyanaz, mint az egy héttel ezelőtti.
Az a rend a sápadt arc, a fáradt szemek, az elvakart pattanások rendje volt. Az a rend a napi 8 órás iskolai munka, az azt követő halomnyi házi feladat, a heti három dolgozat és az áttanult hétvégék rendje volt. Az a rend a fejfájás, a szédülés, a rosszullétek és a hisztik rendje volt.
Az a rend a tanulás rendje volt. És ez ma sincs másként, mert a tanulást még a koronavírus sem képes eltörölni.
Ebben az új rendben azonban valami mégis alapvetően megváltozott. Mivelhogy felszabadult az a napi 8 óra, és a hagyományos számonkérések is ellehetetlenültek. Legalábbis egyelőre, mert még igen kevés tanár rendezkedett be a virtuális tantermekbe.
Ezért hát ez a rend most némiképp a szabadság rendje. Ami nem azonos a feladatok elkerülésének, a lustaságnak és a hanyagságnak a rendjével. Mármint, ha az egyáltalán rendnek nevezhető.
Ez a szabadság a már majdnem felnőtt középiskolások számára az önállóság, a felelősség és az önfegyelem rendje. Egy olyan rend, amelyből eltűnt az időhiány feszültsége és az állandó megmérettetések rettegése. Ez most az élhető tanulás rendje.
Persze ez a rend a lemondások rendje is. A közös bulikról, a folyosói pletykálkodásokról, a focimeccsekről és a soha vissza nem térő ballagásról való lemondásnak a rendje. És ez nem egyszerű.
De tudjuk, hogy ezeknek a lemondásoknak egyszer vége szakad. És én azt kívánom, hogy ez mihamarabb megtörténjen. Ám azt is kívánom, hogy ezzel együtt az elvakart pattanások rendjének is szakadjon végre vége, és köszöntsön ránk, de ne csak átmenetileg, hanem örök érvényűen az élhető tanulás, az élhető munka és az élhető élet.
drai
Hogy ki vagyok, azt magam sem tudom. De valószínűleg kell, hogy legyen bennem egy adag exhibicionizmus, ha a csupasz gondolataimat, mint egy cukrosnéni, mutogatom.
