Mégis megéri

Egyetemi oktatóként a tehetségről és a szenvedélyről papoltam a vezetés órán, amikor az ablak melletti padból az egyik lány felháborodottan közölte velem, hogy ez az egész egy marhaság, és vegyem tudomásul, hogy őt nem érdeklik ezek a fennkölt badarságok. Ő csak azt akarja, hogy legyen egy normális munkahelye, ahol megbecsülik, és tisztességgel megfizetik.

OK, válaszoltam. Hiszen egyáltalán nem gondoltam, hogy mindannyiunknak e két elem hívószavának kellene engedelmeskednünk.

De aztán történt valami. A rá következő szemeszterben volt egy tanítványom, aki az első hetekben egyáltalán nem látogatta az óráimat. Amikor tájékoztattam, hogy amennyiben így folytatja, akkor nem fogja a tárgyat teljesíteni, még ő kérte ki magának, hogy miért akarom megbuktatni.

Fura fiú volt. Ritkán kapcsolódott be az órai beszélgetésekbe. Ám ha mégis, hát igencsak híján voltak az alázatnak a megnyilvánulásai.

Így hát nem lepődtem meg, amikor a csoportos feladatnál a társai könyörögtek, hogy vegyem ki őt a csapatukból, mert nem végzi el a feladatait, és ráadásul még nagyképűsködik is.

Aztán a félév zárásaként arra kértem a hallgatókat, hogy olvassanak el egy vezetőkről szóló könyvet, és mutassák be azt a többieknek. Szinte biztos voltam benne, hogy ez a fiú erre az alkalomra el sem fog jönni. Még hogy elolvasson egy könyvet, és ráadásul még előadást is tartson belőle! Ám mégis ott ült, és amikor jeleztem, hogy ő következik, már indította is a prezentációját. És akkor ez a fennhéjázó alak végtelen alázattal és hittel elkezdett mesélni egy férfiről, akit személyesen ismer. Akire felnéz, mert az megvalósította az álmát, és azóta a szenvedélye tölti be a napjait. És pontosan ez az, mondta, amit ő is el szeretne érni.

Meglepetten, és magamban hurrázva hallgattam, s közben az ablak melletti lány jutott az eszembe. Szenvedély és tehetség, az egész tán valóban marhaság! Hiszen tényleg nem szükségszerű ezek szerint élnünk. Azonban, ha ez a két dolog képes volt egy unott és arrogáns fickót a szemem láttára egy meggyőződéssel és elköteleződéssel megtelő férfivá varázsolni, akkor talán mégis megéri papolnom.

Megéri, mert sokan fiatalon elveszítik a hitüket abban, hogy joguk van a szenvedélyük és a tehetségük útján elindulni, s hogy joguk van a szenvedélyük és tehetségük legyilkolása helyett örömüket lelni abban, amivel a kenyerüket keresik.

Tudom, hogy a legtöbben később sem találják meg elkallódott hitüket. És azzal is tisztában vagyok, hogy nem is akarja ezt a hitet mindenki. De biztos vagyok benne, hogy titkon ezerszer többen vágynak arra, hogy a munkájukban, és akár azon túl is a szenvedélyük és a tehetségük vezessék őket, mint ahányan ezt meg merik maguknak engedni.

drai