Tisztelgés vezetőim előtt

Életem során sok-sok főnökkel és menedzserrel találkoztam. De azokat, akiket vezetőimnek nevezhetek, egyetlen kezemen meg tudom számolni. Ezen írásommal előttük rovom le tiszteletemet.

Hogy milyen az én vezetőm? Legfőképpen elviselhetetlen. Legalábbis a többség számára. Mert a többség a langyos középszer rajongója.  Az én vezetőm azonban nem langyos. De még csak nem is meleg. Hanem forró és szenvedélyes! Még akkor is, ha megjelenésében néha fagyos és megközelíthetetlen. De bármelyik is, a langyos középszer sem a tűzzel, sem a faggyal nem akarja magát megsebezni.

Az én vezetőm nem a szakmája legjobbja. Ám ennek ellenére nem csinálja össze magát a nála okosabbaktól. Sőt, egyenesen harcol értük. Mert az én vezetőm tudja, hogy csakis a tehetségesek vállán juthat magasabbra. És ezt a tehetségek sem bánják. Mert az én vezetőm mindent megtesz azért, hogy a tehetségek különlegesnek érezzék magukat. Hiszen ők azok, akiknek a legizgalmasabb munkákat adja. Akikkel nap mint nap beszélget szakmáról, családról.  Akiknek az ötleteit felkarolja. Akiknek kikéri, és megfontolja a véleményét. Akikhez ő maga hűséges. És akiket nem azért értékel, mert már az óvodába is együtt jártak, vagy mert rajtuk keresztül közelebb kerül a húsosfazékhoz, hanem mindenekelőtt azért, amit letesznek az asztalra.

Az én vezetőmben túlteng az önbizalom. Egyesek ezt arroganciának, netán egoizmusnak nevezik. De bármely névvel is illetik, az én vezetőm mélyen hisz vezetői elrendeltetésében. És ha néha meg is kérdőjelezi saját cselekedeteit, kétkedése ritkán fajul odáig, hogy végül legyilkolja nekibuzdulásait. A legyilkolásért amúgy is kemény aknamunkát folytatnak az irigyei, akiknek semmi egyéb céljuk nincsen, minthogy az én vezetőmet elbizonytalanítsák. De az én vezetőm hitének a védőbástyáját még az ő ármánykodásuk sem képes ledönteni.

Az én vezetőmnek kétsége sincs afelől, hogy nála jobb vezető nem lehetne senki. Ezért nem szenved a pozícióját vélten vagy valósan fenyegető üldözési mániától. És mivel nem szenved, hát nem is féltékeny, s így tiszta szívvel tudja mások eredményeit elismerni, és őket megjutalmazni.

Az én vezetőm irritálóan következetes. Ha valamit kimond, akkor ahhoz tartja magát. Vagy ha valamiért megváltoztatja az eredeti elképzelését, akkor nem hímez-hámoz, hanem egyszerűen közli, hogy onnantól kezdve másként látja a világot.

Az én vezetőm nem akarja, hogy mindenki szeresse. Éppen ezért nem tesz mindenkinek a kedvére, hanem kozmetikázás nélkül szétkürtöli a gondolatait. Ezzel persze nem arat osztatlan sikert, és akkor kiéleződnek a konfliktusok. De az én vezetőm nem hunyászkodik meg, hanem fogja a kesztyűt és felveszi.

Végül, de nem utolsó sorban, az én vezetőm született vezető. Mert az iskolában csak a menedzserkedést lehet kitanulni. De a vezetéshez, ahogy a költészethez vagy a nagy felfedezésekhez, vele született tehetség és életre szóló elköteleződés szükségeltetik.

Hát ilyen az én vezetőm. És a te vezetőd? Róla mit tudsz nekünk elmondani?

drai