Legfrissebb híreink - 2166. oldal
12 éve Lemondtak az ELTE hallgatói vezetői a nemi erőszak miatt
Feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége - közölte a kar hallgatói önkormányzata. Teljes cikk...
12 éve Ebola: szigorúbb ellenőrzés, nagyobb szakértelem szükséges Obama szerint
Az amerikai kormány olyan további lépéseken dolgozik, amelyek lehetővé teszik majd az Ebolával fertőzött légi utasok hatékonyabb kiszűrését, s erőfeszítéseket tesz azért, hogy az egészségügyi szakembereket jobban felkészítse a betegséggel szembeni fellépésre - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama elnök. Teljes cikk...
12 éve A feltöltött ppt fájl még nem e-learning
Az e-learning innovatív, rugalmas és hatékony képzési módszer, amely alkalmas a felső- és a középvezetők képzésére valamint a minden munkavállaló számára kötelező tűz- és munkavédelmi oktatásra is. Az e-learning mégsem olyan elterjedt, mint lehetne. Az elektronikus tanagyagokhoz kapcsolódó tévhitekről és lehetőségekről beszélgettünk a téma két szakértőjével. Teljes cikk...
12 éve Radarszint alatti HR-zóna - a rejtett munkaerőpiac titkai
Az állások jelentős hányadát (egyesek szerint a döntő többségét) soha nem hirdetik meg. De a közzétett munkalehetőségek egy részére szintén igaz, hogy csak alibiből, a jogszabályok miatti formális megfelelés okán teszik azokat nyomtatásba vagy internetre. Ám valójában a hirdetésfeladás pillanatában már rég eldőlt, kit fognak alkalmazni. Tehát informális belső háttérkapcsolatok nélkül sokkal több időbe (és stresszbe) kerül elhelyezkedni. De mi is pontosan a rejtőzködő munkaerő-kiválasztás? És kiknek van a legnagyobb esélye annak révén karriert befutni? Teljes cikk...
12 éve Halált okozott a hanyag munka
A rendőrség szerint az orvosigáz-ellátó műszaki hibája okozta egy nő halálát a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban tavaly nyáron, mert a nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket; négy ember ellen vádemelést javasol a rendőrség. Teljes cikk...
12 éve Sérülékeny az európai munkaerőpiac
Folyamatosan nő a foglalkoztatottság az unióban, azonban sérülékeny a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac helyzete - állapította meg az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és társadalmi helyzetről szóló negyedéves jelentése. Teljes cikk...
12 éve Orbán szakít a megtévesztésre épülő oktatással
A Vas Népének adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök többek között arról beszélt, milyen irányban képzeli el az oktatás jövőbeni átalakítását. Szerinte a minőségi oktatás révén teremthetőek meg a versenyképes bérek feltételei Magyarországon, ehhez pedig el kell hagyni a "megtévesztésre épülő oktatást". Teljes cikk...
12 éve Üzenet a HR-eseknek: nő a mobilitás a világ munkaerőpiacán
A világon minden három álláskereső közül kettő hajlandó lenne külföldre költözni egy állás kedvéért. Ez a meglepően magas arány sokat elárul a munkaerőpiac átalakulásáról - derül ki egy friss kutatásból, amelyet a világ egyik vezető tanácsadó vállalata, a The Boston Consulting Group (BCG), és a több mint ötven álláskereső website-ot tömörítő szövetség, a The Network végzett. Teljes cikk...
12 éve Nem csapatjátékos a magyar
Bár a magyar munkavállalók többségének vannak csoportos feladatai, a megkérdezettek fele nem tartja magát csapatjátékosnak. A sokszínű csoport számunkra inkább a munkatapasztalatbeli különbséget jelenti a kulturális vagy korbeli változatosság helyett - derült ki egy felmérésből. Teljes cikk...
12 éve Európai vállalkozásokat vert meg a Gazdagmami
A Gazdagmami Kft. nyerte a zsűri fődíját a "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" nemzetközi döntőjében, egyben a "Vállalkozói kedv ösztönzése" kategóriában is győztes lett. A díj nyolcéves történetében először fordult elő, hogy magyar céget választottak a legjobbnak. Teljes cikk...
12 éve Épületről zuhant le egy férfi Budapesten
Lezuhant egy férfi egy építkezési területen álló lakóházról a főváros VIII. kerületében. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - értesült az MTI. Teljes cikk...
12 éve A Superman-effektus
Nem ismerek olyan vállalkozót, cégtulajdonost, akinek ne fordult volna meg a fejében legalább egyszer, hogy de jó lenne egy alkalmazott ügyvezetőnek átadni cége irányítását, visszavonulni a napi taposómalomból és hóvégén csak számolni a pénzt. Ebben még nincs semmi furcsa, végül is a legtöbben pont a szabadság és a több pénz miatt vágtak bele saját vállalkozásba. Teljes cikk...
12 éve Akik már nem félnek a káosztól: Baracskai Zoltán és Mérő László
A professzorok gyakran hívják fel közönségük figyelmét arra, hogy ha mindketten ugyanazt tudnák, egyikük előadása felesleges lenne a közös programon. A tavalyi Personal Hungary Szakkiállításon egymást tökéletesen kiegészítve tartották előadásukat, idén Nem félünk a káosztól" címmel workshopot és előadást is tartanak. Teljes cikk...
12 éve Több rab fog dolgozni a jövőben
Újfent módosítana a Belügyminisztérium azon a rendeleten, ami arról szól, milyen tárgyakat lehet készíttetni, milyen munkákat lehet végeztetni a börtönökben a rabokkal - adja hírül az Index.hu. Teljes cikk...
12 éve IT Services Hungary: új telephely, új állások
Új telephelyet nyitott az IT Services Hungary (ITSH) Pécsett. Hazánk legtöbb embert foglalkoztató infokommunikációs-technológiai vállalata a jelenlegi irodaház közelében alakított ki új és korszerűbb munkakörnyezetet dolgozói számára - adta hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...
12 éve Otthon végezhető munkát ígért a csaló
Otthon végezhető munka ígéretével utaltatott át magának pénzt közel egy éven át 585 emberrel egy szigetszentmiklósi nő, aki ellen csalás miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Teljes cikk...
12 éve A rabszolgatartás a múlt - Papp Imre a munkaerő-kölcsönzésről
A debreceni székhelyű HR-szolgáltató, a HSA Kft. cégvezetője, Papp Imre leszámolna a modern rabszolgatartó sztereotípiájával, amely még manapság is körbelengi a munkaerő-kölcsönzést. Interjúnkban egyúttal jelezte, hogy a munkaerő-kölcsönzés ma már nem az olcsósága miatt előnyös. Teljes cikk...
12 éve Lemondott az igazságügyi miniszter kabinetfőnöke
Múlt héten lemondott Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Hajas Barnabás, "figyelemmel arra, hogy a józsefvárosi tűcsereprogrammal kapcsolatban felmerült személyes érintettsége" - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM). Teljes cikk...
12 éve MÁV: minden ötödik dolgozó megbukik a vizsgán
Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül. A vasúttársaság szerint a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik - írta a Népszabadság. Teljes cikk...
12 éve Kkv-szektor: ötezer ember kerül utcára 2015-ig
Négy százalékkal csökkent a kkv-k száma 2009 és 2013 között, ami huszonkétezer vállalkozás és megközelítőleg harminckétezer munkahely megszűnését jelenti. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint további ötezer-háromszáz munkahely szűnik meg ebben a szektorban 2015-ig - olvasható a Világgazdaság összeállításában. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?