kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2408. oldal

13 éve Czomba Sándor elnézte a versenyszféra számait

A versenyszférában létrehozott új munkahelyek is fontos szerepet játszottak a foglalkoztatás bővülésében mind az utóbbi egy, mind pedig az utóbbi három évben; ennek is köszönhető, hogy a KSH friss adatai szerint két évtizedes rekordot döntött a foglalkoztatottak száma idén nyáron - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Valószínűleg hibás adatokra támaszkodva, ugyanis a KSH számai szerint éppen ennek az ellenkezője igaz. Teljes cikk...


13 éve Együttműködési támogatást és utalvánnyal növelt gyest javasol Bajnai pártja

A mélyszegénységből való kilábalást és a gyermeknevelés melletti munkavállalás támogatását célzó szociálpolitikai javaslatokat mutatott be az Együtt-PM szövetség pénteken. Teljes cikk...


13 éve Már lehet jelentkezni az uniós bankfelügyelet élére

Közzétette pénteken a felhívást az Európai Központi Bank (EKB) a frankfurti pénzintézet keretein belül létrejövő uniós bankfelügyelet, az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) legfőbb döntéshozó szerve, az úgynevezett Felügyeleti Testület elnöki posztjának betöltésére. Teljes cikk...


13 éve Kevesebb a nyilvántartott álláskereső Veszprém megyében

Veszprém megyében augusztusban 184-gyel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, 2012 augusztusához képest pedig 102-vel mérséklődött - tájékoztatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-t pénteken. Teljes cikk...


13 éve Pályaválasztási napot tart középiskolásoknak az ELTE

A felvételi eljárással és az egyetemi keretszámokkal kapcsolatos alapvető információkról tájékozódhatnak az érdeklődő középiskolások október 9-én, a fővárosban az ELTE pályaválasztási napján. Teljes cikk...


13 éve Innovatív megoldás az elektronikus teljesítményértékelésben!

Egy új, hazai fejlesztés megadja a választ arra, hogy miként lehet a vállalati teljesítményértékelés folyamatát olyan módon alkalmazni, hogy az a cég számára tervezhető költségmegtakarítást, a HR-munkatársak számára pontosabb, egységesebb és átláthatóbb munkavégzést, a dolgozók számára pedig motivációt, teljesítményük objektív értékelését, világosan látható előmeneteli lehetőségeket nyújtson. Teljes cikk...


13 éve Kizsákmányolják a dolgozókat a VB helyszínén

Nepáli vendégmunkások rabszolgakörülmények között dolgoznak a futball világbajnokság helyszínén, a helyzet rendkívül súlyos: munkások tucatjai haltak már meg pár hónap alatt. Teljes cikk...


13 éve Átadták a szeptemberi "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismeréseket

Innováció, fejlesztés és hozzáadott érték nélkül a magyar gazdaság nehezen tudna előre jutni, ezért szükség van arra, hogy az innovatív gondolat vállalkozás formáját öltve a magyar gazdaság szerves részévé váljon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a "Díj a sikeres vállalkozásokért" szeptemberi elismeréseinek átadásán. Teljes cikk...


13 éve Új munkahelyek Szombathelyen

Több mint 3,3 milliárd forint értékű beruházással bővíti meglévő gyártókapacitását a szombathelyi EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., amely a TDK csoport tagja - jelentették be a pénteken Szombathelyen tartott projektindító ünnepségen. Teljes cikk...


13 éve Több a munkabaleset, de kevesebb a haláleset

A munkabalesetek száma nőtt, de a halálos áldozattal járó munkabaleseteké csökkent az idei év első felében a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága pénteken. Teljes cikk...


13 éve Kevés az évi 5300 eurós béremelés az orvosoknak

A Németországban letelepedett orvosok díjazása a jövő évben erőteljesen nő, ám közülük sokan nem találják megfelelőnek az emelés mértékét - írja a Süddeutsche Zeitung nyomán a Világgazdaság. Teljes cikk...


13 éve Indul a Karrier Generátor Program

Hazánkban egyedülálló karrierprogram indult hat Szabolcs megyei nagyvállalat és két önkormányzat összefogásával. A Szabolcsi Karrier Generátor Program célja, hogy a résztvevő cégek képzéseiket és munkaerő-szükségletüket összehangolva, az önkormányzatok támogatása mellett reális karrieralternatívát kínáljon a régióban, itt tartsa, vagy a megyébe vonzza a fiatalokat. A fiatalok nem csupán gyakornoki idejüket tölthetik a résztvevő vállalatoknál, de későbbi, karrierjüket megalapozó munkatapasztalatot is szerezhetnek, írják közleményükben a program szervezői. Teljes cikk...


13 éve AZ MSZP szerint három éve tart a Fidesz és a KSH "munkaügyi hókuszpókusza"

A parlament munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke szerint három éve tart a Fidesz és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "munkaügyi hókuszpókusza", és ha így folytatják, tavaszra talán azt is sikerül kimutatniuk, hogy "négy év alatt Magyarország a munkahelyek Mekkája lett", holott szerinte az egyszámjegyű munkanélküliség statisztikai trükkükkel született. Teljes cikk...


13 éve 240 munkahely a Vodafone-nál

Újabb 240 munkahelyet teremt Miskolcon a Vodafone Magyarország Zrt. A város önkormányzata a cég beruházásához 130 millió forintos támogatást biztosít - jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Teljes cikk...


13 éve Új elnök az MMSZ élén

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 2013. szeptember 25-én tartotta rendkívüli, elnökválasztó közgyűlését, ahol az MMSZ tagjai egyhangúlag Hinora Ferencet választották meg 4 éves időtartamra a szövetség első számú vezetőjének, írja közleményében a szövetség. Teljes cikk...


13 éve A szakszervezetek ígérik, nem vesznek részt a kampányban

Nem vesznek részt a kampányban, és nem is az MSZP és az Együtt-PM nagygyűlésével egy időben, október 23-án jelentik be uniójukat az egyesülni készülő szakszervezetek – tudta meg a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


13 éve A kormány már nem is bánja annyira az elvándorlást

Varga Mihály szerint 40 ezer ember javítja azzal a statisztikát, hogy külföldre ment dolgozni. Azért is jól tették, mert milliárdokat utalnak haza - írja az Origo. Teljes cikk...


13 éve Könnyen túl sokba kerülhet az ajándékutalvány

Az év végi juttatásokhoz kapcsolódóan több munkáltató tervezi, hogy ajándékutalványt ad a dolgozóinak. Az ajándékozásra több párhuzamos szabály is vonatkozhat az adótörvényben. Ráadásul egy apró figyelmetlenség is sokba kerülhet a munkáltatónak. Teljes cikk...


13 éve A külföldön dolgozó magyarok egészségbiztosításában rejlő kockázatok

Az unióban dolgozó magyarok egészségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeit és jogait elemzi a LeitnerLeitner legfrissebb tanulmánya, amelyet Siklós Márta, a cég vezető tanácsadója ismertetett a Nyugat-magyarországi Egyetem által szervezett Soproni Pénzügyi Napokon. Teljes cikk...


13 éve A vártnál jobbak a munkaerő-piaci adatok

A vártnál kedvezőbben alakultak a foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy munkanélküliségi ráta a szezonalitás miatt egyelőre csak átmenetileg marad 10 százalék alatt. Az NGM szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere, hogy a foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcsra nőtt. Teljes cikk...


legfrissebb.html