A parlament előtt lévő adómódosítás az Alkotmánybírósági előírásoknak megfelelő garanciális szabályok beépítésével ismételten beiktatja az adóhatósági átvizsgálás jogintézményét. Házkutatásra azonban csak akkor lesz a jövőben is lehetőség, ha a lakás valamely helyisége a vállalkozási tevékenység helyszíne. A gazdálkodó szervezetek adminisztrációs terheinek csökkentését szolgálja, hogy megszűnhet a bankszámlaszám bejelentésére vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség.
Tavaly az amerikai vezetők - a cégek fokozódó nyereségének köszönhetően - lényegesen nagyobb jövedelemre tettek szert, mint 2003-ban. A legjobban az építőipari cégeket irányító menedzserek jártak: az ő fizetésük még a pénzügyi szektorban dolgozókét is felülmúlta.
A kormány nem éves, hanem hosszabb időszakra szóló, kiszámíthatóbb közszolgálati bérmegállapodást kíván kötni a szakszervezetekkel, az erre vonatkozó javaslatot a hónap végéig dolgozza ki - hangsúlyozta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezető testületével tartott egyeztetést követően.
A kormány több évre szóló, kiszámíthatóbb közszolgálati bérmegállapodást kíván kötni a szakszervezetekkel - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közti egyeztetést követően.
Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk
Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk
A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk
A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk
A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk