Az idei év első hat hónapjában harmadával többen szenvedtek halálos balesetet munkahelyükön, mint 2003 első félévében, írja a Napi Gazdaság. A biztonsági mulasztásoknak elsősorban anyagi okai vannak: a munkaadók sok esetben büdzséjük védelmében kibújnak munkavédelmi kötelezettségeik alól.
Hazánkban alacsony azon felsővezetők száma, akik pozíciójuk betöltése közben is részt vesznek valamilyen iskolarendszerű képzésben. Szakértők szerint ennek hátterében nem csupán a tetetemes pénzköltség és az időhiány áll, derül ki a Napi Gazdaság elemzéséből.
A Magyarországon jelen lévő multinacionális vállalatok vegyes képet mutatnak annak tekintetében, mennyire segítik a szakszervezetek létrejöttét. A kisvállalatoknál viszont általában reménytelen az érdekvédelem, áll a Világgazdaság elemzésében.
Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Straub Eleknek, a Matáv-csoport elnök-vezérigazgatójának a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett sokoldalú munkája elismeréseként. Az ünnepélyes átadásra 2004. november 19-én -Straub Elek 60. születésnapján - került sor a Sándor-palota tükörtermében.
Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk
Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk
A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk
A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk
A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk