Kétórás figyelmeztető sztrájk lesz a Chinoinnál
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden 13 és 15 óra között a Chinoin dolgozói a cég budapesti, csanyik-völgyi és veresegyházi telephelyén, bérkövetelésük nyomatékosítására - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) az MTI-vel.
A szakszervezet minden munkavállalónak egységesen 30 ezer forint béremelést szeretne elérni.
A VDSZ közleményében tájékoztatott arról, hogy hétfőn négy órán keresztül konstruktív tárgyalást folytatott a szakszervezet a Chinoin-Sanofi vezetőivel, de nem sikerült egyezségre jutniuk a bérkövetelésről, ezért megtartják a korábban bejelentett figyelmeztető sztrájkot.
A Chinoin Zrt. a figyelmeztető sztrájkot tudomásul vette, jelezve, hogy a sztrájktörvényt minden tekintetben tiszteletben tartják. A munkaadó az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében megerősítette, hogy a hétfői egyeztető tárgyaláson a felek érdemi tárgyalást folytattak a béremelésről, és megfogalmazták szándékukat a közös megállapodásra.
A vállalat hangsúlyozta: fontos számára a munkavállalók elégedettsége és a dolgozók megtartása, ennek érdekében február elején lépéseket tettek a vállalatcsoport felső vezetésénél a 2019. évi bérek további emelése érdekében. A vállalat vezetése ráerősít ezekre a lépésekre, és arra törekszik, hogy mielőbb megállapodás szülessen - közölte a Chinoin Zrt.
A két fél egybehangzó tájékoztatása szerint a figyelmeztető sztrájk ideje alatt, 14 órakor újabb tárgyalási fordulót tartanak.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Munkaidő-vita és sztrájkok bénítják meg a londoni metrót 1 hete
- Így emelkednek a fizetések a Lidl-nél 1 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?