200 ezer forint értékű plusz juttatást kapnak a Schneider Electric dolgozói
A dolgozók az augusztusi bérfizetéshez igazítva kapják majd meg a juttatást.
Augusztusban egyszeri, 200.000 forintos cafeteria juttatást kapnak a Schneider Electric hazai dolgozói. A cég menedzsmentje az infláció, illetve az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására döntött a plusz juttatás mellett. A nemzetközi vállalat 5 különböző városban összesen 2000 embert foglalkoztat Magyarországon.
A cég munkatársai az augusztusi bérfizetéshez igazítva kapják majd meg a plusz cafeteria juttatást. Az összegre a Schneider Electric minden hazai, augusztus 31-én a cég alkalmazásában álló munkatársa egyformán és ugyanabban az összegben jogosult, beleértve a szerződéses kollégákat is.
„Mi is látjuk, érzékeljük, hogy a mindennapi életben milyen új gazdasági kihívásokkal kell szembenézni, és ezzel együtt érzékeljük az árak általános emelkedését is. Ez ösztönözte arra a vállalat vezetését, hogy ezzel az egyszeri, 200 ezer forintos cafeteria juttatással is ellensúlyozza ezek hatását. Az átmeneti segítséget jelentő juttatásról rekord gyorsasággal tudtunk dönteni, de természetesen folyamatosan figyeljük a munkaerő-piaci folyamatokat is, hiszen célunk, hogy a kompenzációs csomagot illetően is megőrizzük versenyképességünket” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?