A diákmunkának is odavágott a járvány
Veszélybe kerülhet azoknak az egyetemistáknak az egzisztenciája, akik munkából fedezték lakhatásukat és a tandíjukat.
„A gazdaságba fokozatosan szivárgott át a vírus okozta válság: március előtt nem volt annyi diákmunkaerőnk, hogy az összes ügyfelünket ki tudtuk volna szolgálni, március közepétől-végétől azonban folyamatosan érzékelhető a diákgyakornokoknak és a termelési-szolgáltatási szektorban foglalkoztatott diákmunkavállalók arányának a jelentős csökkenése” – idézte fel az igazgató, hozzátéve, hogy sok diák megélhetése lehetetlenülhet el teljes egészében a járvány miatt.
„Folyamatosan kommunikálunk a kormánnyal, megoldási javaslatot küldtünk, melyek ennek a szektornak a foglalkoztatás-visszaesésből adódó gondjaira, illetve azoknál a diákoknál, akinél kiesett az állandó jövedelem, átmeneti megoldást, segítő intézkedést jelenthetne” – mondta Dénes Rajmund. Úgy látja, ha újraindul a gazdaság, a munkanélküliség mértékétől függetlenül is lesz igény a diákmunkásokra. Meglátása szerint a 2008-2012 közötti válságot nem lehet összehasonlítani a mostanival.
„Ha sikerül kordában tartani és megfékezni a vírushelyzetet, akkor ez most egy mélyrepülés lesz, akár rosszabb is, mint az akkori gazdasági válságvolt, viszont gyorsabb is lesz a kilábalás” – jelentette ki. Dénes Rajmund szerint a vendéglátásban, szállodaiparban, turisztikában tevékenykedő megrendelők, cégek, ügyfelek gyorsan talpra tudnak majd állni, és visszaveszik a saját dolgozói állományt. „Olyan munkaerőpiaci helyzet van nemcsak Magyarországon, de a világon is, hogy a gyakorlott szakképzett és szakképzetlen munkaerőre mindenhol szükség van” – hívta fel a figyelmet.
InfoRádió
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 3 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 5 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 6 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 6 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 6 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 6 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 7 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?