Itt a trendforduló! A fiatalok már optimisták a jövőt illetően
Rekordalacsony szintről nőtt a K&H ifjúsági indexének értéke az optimista tartományba. Szignifikáns javulás történt a munka és tanulás, az egészség, az önállóság, az önmegvalósítás és a barátokkal való kapcsolatot mérő mutatók alakulásában.
Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat vizsgálja.
A fiatalok 38 százaléka tekinti magát elégedettnek; ennyien nyilatkoztak úgy, hogy teljesen vagy inkább elégedettek az életükkel. 44 százalékuk elégedett is, meg nem is; a többiek – a megkérdezettek majdnem ötöde – pedig kisebb-nagyobb mértékben elégedetlennek mondta magát.
Többségük azonban derűlátó a jövőt illetően: a fiatalok 67 százaléka – 32 százaléka kisebb, míg 35 százaléka nagyobb mértékben – kedvező változásra számít a saját életében.
A hektikus ingadozásokkal teli 2019-es évet követően 2020-ban a K&H ifjúsági index éppen a pandémia időszakában mutatta a legmagasabb értékeket, átlagosan 17 pontot. Itt érvényesült igazán, hogy az index a jövővel kapcsolatos várakozásokat nagyobb súllyal fejezi ki: a fiatalok körében kifejezetten erős volt az az érzés, hogy ennél csak jobb lehet a helyzet.
A 2022 utolsó negyedévében mért 2 pontos érték a második ilyen mélypont volt a felmérés évtizedes történetében – az elsőt nyolc évvel azelőtt, 2014 végén regisztrálták. Azóta már az is kiderült, hogy ez a rekord alacsony indexérték ideiglenesnek volt mondható: az idei első negyedévben a mutató már 14 ponton áll, azaz visszatért a +10 és feletti tartományba. Az index tízéves történetében egyébként a csúcsérték 20 pont volt, ezt 2019 és 2021 első negyedéveiben érte el a mutató.
A K&H ifjúsági index ez évi első negyedéves értékének növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy szignifikáns javulás történt a munka és tanulás, az egészség, az önállóság, az önmegvalósítás és a barátokkal való kapcsolatot mérő alindexekben, valamint a többi komponensek értékében is kisebb emelkedést mértek. Az élettel összességében való elégedettség alindexe is sokat javult a tavaly év végi negatív rekordhoz képest.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 4 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?