A japán nők többet keresnek, de nehezebben jutnak előre az üzleti életben
Míg Magyarországon a női vezetők akár 20-25 százalék százalékkal is kevesebbet kereshetnek, mint férfi kollégáik, Japánban legtöbbször nemtől függetlenül a posztnak megfelelő fizetés jár. Ugyanakkor Japánban alacsonyabban van az úgynevezett "glass-ceiling", az üvegplafon, ami megnehezíti, hogy a nők magas pozícióba kerüljenek; ennek ellenére a női politikusok aránya a szigetországban mára 13 százalék százalékra nőtt a magyarországi 10 százalék százalékkal szemben - hívja fel a figyelmet Dr. Hidasi Judit, a BGF professzora, japanológus.
Japánban és hazánkban egyaránt alacsony a nők aránya a gazdasági-politikai felső vezetésben: Ázsián belül Japánban szignifikánsan alacsony a részvételük, Magyarországon pedig az EU országokhoz viszonyítva alacsony ez az arány, magyarázza Hidasi Judit, a BGF professzora, a program magyarországi vezetője. Az oktató ugyanakkor azt is hozzáteszi, a két ország között határozott különbségeket lehet kimutatni: Magyarországon például a női vezetők akár 20-25 százalék százalékkal is kevesebbet kereshetnek, mint férfi kollégáik; Japánra ez nem jellemző, ott a posztnak megfelelő fizetés jár, sokszor nemtől függetlenül. Az is igaz viszont, hogy az úgynevezett "glass-ceiling", azaz üvegplafon - mely megnehezíti, hogy a nők magas pozícióba kerüljenek - Japánban ténylegesen alacsonyabban van, mint Magyarországon, így ott - különösen az üzleti világban - nehéz számukra a felemelkedés.
Japánban ugyanakkor ma már fokozott figyelem irányul a nők társadalmi szerepvállalására, emeli ki a BGF oktatója. A 2000-es évek elején egyszer már fellángolt a női arány növelésének kérdése, amely akkor nemcsak a közbeszéd részévé vált, hanem beépült a politikai diskurzusba is. Ez a hullám azonban pár év után lecsengett - elsősorban annak köszönhetően, hogy Japánnak hirtelen számos gazdasági, társadalmi, természeti problémával kellett megbirkóznia: a gazdasági válság hatására az ország recesszióba süllyedt, amelyet kormányválságok kísértek, valamint a 2011-es atomkatasztrófa is más irányba terelte a társadalom figyelmét.
Mára viszont a japán társadalom egyre határozottabban véli úgy, hogy a férfiak uralta vezetés - politikusok, közgazdászok, véleményformálók - egyelőre legalábbis nem látszanak elég erősnek és felkészültnek ahhoz, hogy megbirkózzanak az elmúlt évek kihívásaival, magyarázza Hidasi Judit. Az emberek csalódottsága tapintható, úgy érzik az egykori "bezzeg"-ország lefelé vezető spirálra tévedt, emiatt egyre többen hangoztatják azt, hogy a női vezetők előtérbe kerülése segíthet a problémák enyhítésében. A helyi önkormányzati szinteken, a parlamenti képviselők szintjén - Japánban mára 13 százalék a női képviselők aránya, szemben a hazai 10 százalék százalékkal - és a tudomány világában is egyre többen fordulnak a női "potenciál" felé. Különösen megerősödni látszanak a női civilszervezetek, amelyek sokszor ténylegesen felvállalnak olyan problémákat, amelyeket a férfiak vezette intézményes szervezetek nem tudnak, vagy nem akarnak megoldani.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 3 hete
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 4 hete
- Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél 2 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 2 hónapja
- A hó, mint tükör 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 2 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben