"A kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika megerősítése"
A kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika és a családtámogatási rendszer megerősítése, hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalásával - közölte Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Zalaegerszegen.
Közlése szerint a családi adókedvezmény bevezetésével a gyermeket vállaló és nevelő szülők többet biztosíthatnak jövedelmükből a gyermekeiknek. Kedvező hatású a járulékkedvezmény is, amelyet a részmunkaidőben gyesen lévő nőket foglalkoztató cégek vehetnek igénybe.
Soltész Miklós fontos feladatnak nevezte a munkahelyek "kifehérítését" is. Kitért arra, hogy az országban körülbelül egymillió munkavállalóval kevesebb van bejelentve, mint a hasonló méretű Csehországban. Ennek a következménye megjelenik az egészségügyi és a nyugdíjjárulék-rendszerben, valamint az adórendszerben is.
Az államtitkár szerint javaslataik már középtávon is éreztetik hatásukat. A fiataloknak azt üzenik, hogy a gyermekvállalás nem lehet elviselhetetlen pluszteher, a több gyermeket vállalóknak pedig azt, hogy a gyermekek felnevelésében számíthatnak a segítségre.
Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a konzultációval új modellt kívánnak megmutatni; azt, hogy nem "Budapesten, egy eldugott minisztériumi szobában döntenek az ágazat sorsáról", hanem tapasztalatokra és a gyakorlatra épülő változások jönnek létre.
Úgy véli, a szakmát korábban az irányításában, a finanszírozásában magára hagyták, elképzelés nélküli, "cikcakkokkal teli" szociálpolitika valósult meg. Közlése szerint az egymást kioltó, évente más irányba mutató, politikai megrendelésre készülő szabályozókban nemhogy a rászorulók, de még a szakemberek sem ismerték ki magukat. Bizalmatlanság jött létre, az ellenőrző hivatalok lassan már egymást ellenőrizték, az adminisztrációs terhek, a bürokrácia pedig szinte minden időt elvett a szolgálattól - jelentette ki Nyitrai Imre.
Az önkormányzati, egyházi és civil szervezetek részvételével, Új Megegyezés 2010 címmel tartott szociális ágazati konzultációt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felkérésére a megyei önkormányzat és az Euro-Régió Szociális Szakmai Közösség Közhasznú Egyesület közösen szervezte. A konzultáción megfogalmazott elképzelések beépülnek a jövő év harmadáig elkészülő nemzeti szociálpolitikai koncepcióba.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?