A motivációs levél megírásának fortélyai
Az önéletrajz írás olyan, mint a divat. Régen úgy kezdődött: születtem ekkor és ekkor, apám és anyám neve. Manapság már az amerikai önéletrajz a trend, a jelenből megyünk visszafelé. Lényeges, hogy korrekt legyen, de az igazi kulcs a motivációs levél.
A szakértő szerint az interjún érdemes arra törekedni, hogy emlékezetes maradjon a pályázó személye, akinek amellett, hogy egyéninek és szimpatikusnak is kell tűnnie, ismernie kell a fontosabb információkat arról a cégről, ahová jelentkezik. Érdekes momentum, hogy az állásukat vesztett újságírók mennyire összecsapott, elütésekkel tűzdelt és rosszul szerkesztett önéletrajzokat küldenek be, és az interjúkon is gyakran felkészületlenek. Több esetben előfordult, hogy a pályázó nem tudott példát mondani egy különösen jól sikerült cikkére, az interjún esett gondolkodóba. Vannak gyakori kérdések, amelyekre előre, és nem az interjún kell megtalálni a választ: így a többi között valószínűleg beszélni kell a szakmai tapasztalatokról, arról, hogy mit tart a pályázó sikernek az életében, miért szeretne annál a cégnél dolgozni, mit tud a vállalatról, miért akar olyan munkát elvállalni, amelyhez esetleg túlképzett, és miért gondolja, hogy ő a legalkalmasabb személy a posztra - sorolja az ügyvezető.
A Lege Artis tréningeket tart állás nélkül maradt dolgozóknak. A program 4 részből áll, négyszer fél napot vesz igénybe. Az első alkalom egy lélektani felkészülés, pszichés támogatás, amelyben szó van arról, hogyan kell a veszteségeket kezelni, milyen lélektani gátak akadályozzák az embert, hogy sikeres legyen a munkaerőpiacon. Ilyen lehet az alacsony önértékelés és az irreális elvárások: a munkanélküli célként tűzheti maga elé, hogy egy hónap múlva már ismét lesz állása, és ha ez mégsem sikerül, akkor csalódik, és tele lesz kudarccal. Ekkor már a teljesítményszorongás is akadályozhatja a sikeres munkakeresést.
A második részben tesztek segítségével felmérik a tréningben résztvevők erősségeit, azt, hogy milyen ismereteire támaszkodhat, ha az adott szakmában nem tud elhelyezkedni. Feltárják és közelítik egymáshoz a munkaerőpiaci elvárásokat és az egyéni képességeket. A tréninget követően még egy hónapon keresztül segítenek az egyénre szabott, konkrét álláskeresésben is. A képzés harmadik részében a jó önéletrajz és motivációs levél megírása a téma. Utolsóként az interjút elemzik: mit érdemes elmondani, mire jó, ha felkészül a jelentkező, melyek a gyakori kérdések.
A kiválasztásnál a HR-esek, a szakmai vezetők és munkaadók azt nézik, hogy mennyire hiteles a jelentkező, mennyire egyéni, nem a begyakorolt konzerv dolgokat mondja-e el; érdekli őket, hogy mennyire tájékozott a cégről, és mennyire motivált az állásra. "Kínos, amikor valaki nem is tudja, hol jár, és az interjún merül fel benne, hogy tulajdonképpen hová, mire is jelentkezett, milyen pozícióra" - mutatott rá a kellemetlen helyzetek egyikére Lovas Zsuzsa.
Sok embert biztatnak arra, hogy próbálkozzon valamilyen vállalkozásba fogni: ha ugyanis lehet megélhetési politikus, lehet megélhetési vállalkozó is - emelte ki az ügyvezető. Példaként említett egy középkorú hölgyet, akit bruttó 70 ezret keresett, busszal járt a nem túl közeli munkahelyére. Amikor elbocsátották, osztott-szorzott, és rájött, hogy ha minden nap ő főz a családjának, hétvégenként pedig pogácsát süt és eladja a búcsúban, anyagilag ugyanott van, mint amikor a szalag mellett dolgozott, és utazott napi több órát.
Arról van szó, hogy mindenkinek ki kell találnia valamit magának, kreatívan érdemes gondolkodni, hiszen nem csak alkalmazottak lehetünk. A tréninget tartók nem akarnak ötleteket adni, de együtt gondolkodnak a résztvevőkkel. Ha meghirdetnek egy állást, 450-en is jelentkezhetnek rá, ebből 10-15 embert hívnak be interjúra. A tréninget elvégzők közül harminc százalék gyorsan és biztosan munkát talál 3 hónapon belül, ezen túl még 10 százalék tud elhelyezkedni.
Az ügyvezető kiemelt még egy lényeges szempontot: nem mindegy, hogyan közölték a munkavállalóval az elbocsátást, és megindokolták-e. Mindenkinek az az első kérdése: miért engem?A kérdést a vezetőnek meg kell válaszolnia, mivel ez meghatározza az álláskereső további pályafutását, sikerét. Az, hogy miként közölték vele, kapott-e jó tanácsot, útravalót vagy sem, a főnök beszélt-e vagy a titkárnő, rendes volt-e vagy sem, mind-mind meghatározó tényezői az ember további életének. Nem véletlen, hogy vezetőknek is tartanak tréninget, akik elsajátíthatják az elbocsátáskor tanúsítandó helyes viselkedés alapjait.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk
Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk
A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 1 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hete
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 1 hete
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 2 hete
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 2 hete
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hete
- Elég szép vagy az álláshoz? Amikor az esély megvásárolható 3 hete
- Motivációs levél minta, letölthető: gyakronok 3 hete
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hete
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hete
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 1 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig