"A nemzet jövőjét határozza meg, hogy sikerül-e a roma felzárkóztatás"
Nem egyszerűen emberiességi kérdés, sok dologban az egész ország, a többségi lakosság jövőjét is meghatározza, hogy sikeres lesz-e a romák felzárkóztatása - vélekedett Balog Zoltán csütörtökön egy bécsi rendezvényen.
A Fidesz-KDNP kormány eddigi intézkedéseit ismertetve hangsúlyozta, hogy meglátása szerint nem lehet csupán szociálpolitikai oldalról megoldani a problémát, oktatáspolitikai és foglalkoztatáspolitikai megközelítésre is szükség van.
A pódiumbeszélgetésen szintén részt vevő Izsák Rita, az ENSZ független szakértője alapvető fontosságúnak nevezte, hogy fel kell építeni a büszkeséget, és erősíteni kell az identitástudatot a romákban. A témával kapcsolatban megjegyezte azt is: nézete szerint a média gyakran olyan általánosító képet tükröz vissza a romákról, amellyel nem minden roma származású ember tud azonosulni, ezért nehezen találja meg identitását. A szakértő, aki, mint mondta, ő maga is romának vallja magát, hangsúlyozta a roma összefogás fontosságát is. Úgy vélekedett: a roma közösség ma jobbára "mások jóindulatára" van utalva, ezzel szemben jobban szervezettnek kellene lenniük, hogy képviselni tudják érdekeiket - mondta.
Balog Zoltán úgy vélekedett: "nemcsak a kisebbségnek kell megtanulnia, hogy maga is képes legyen a cselekvésre, de a többségi lakosságnak is meg kell tanulnia, hogy ne atyáskodó legyen a hozzáállása". Nem mentorokra, hanem partnerségre van szükség - tette hozzá. Úgy vélte, ez olyan pont, amelyben a magyar roma-stratégián még lehet fejleszteni.
Joannisz Dimitrakopulosz, az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) kutatási igazgatója felidézte, hogy az Európai Bizottság felkérésére a FRA tíz országra kiterjedő tanulmányt készített. A 2011-ben közzétett felmérés egyöntetűen azt mutatta, hogy a környezetükben élő, nem roma lakossághoz képest a romáknak minden országban rosszabbak voltak az esélyei az iskolázottságra, az elhelyezkedésre, az egészségügyi rendszerhez való hozzáférésre. Ez azt mutatja - mondta a szakértő -, hogy a speciális nehézségekkel küzdő területek fejlesztése mellett a hátrányos megkülönböztetés ellen is küzdeni kell.
Andrzej Mirga, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) romaügyi főtanácsadója az EU keretében született nemzeti romastratégiákkal kapcsolatban rámutatott többek között az adatgyűjtés nehézségeire. A stratégiák egy része kijelenti, hogy mérhető eredményekre van szükség, ugyanakkor egyes országokban a törvények tiltják az etnikai alapú adatgyűjtést. Sürgető feladatként jelölte meg az eddig elköltött források hatásvizsgálatát is. Lengyelországot hozva példaként rámutatott, hogy ha nagyon sok a közreműködő partner, akkor kevesebb forrás jut a valódi címzettekhez.
A három bécsi magyar diplomáciai képviselet - a kétoldalú, az ENSZ- és az EBESZ-nagykövetség - közös szervezésében megvalósult rendezvény a Jogok, esélyek, perspektívák elnevezésű programsorozat része.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 4 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 4 hónapja
- Miért tanul a roma gyerekek fele elkülönítve a többiektől? 4 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 5 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 7 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 7 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 7 hónapja
- Kétszer annyi roma fiatal jut el az érettségiig és a diplomáig, mint tíz éve 8 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 10 hónapja
- "Fel vagyunk készülve, hogy tíz rendőrből hat roma lesz?" - kihívások a foglalkoztatásban 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?