A transzneműek képzettebbek, mégis kevesebbet keresnek az átlagnál

A Transgender EuroStudy című kutatást szerzője, Stephen Whittle, a Manchester Metropolitan University esélyegyenlőségi jogokkal foglalkozó professzora mutatta be az első ír transzneműséggel foglalkozó konferencián. A felmérés rendkívüli aránytalanságokat tárt fel a transzneműek - azon személyek, akik nem születési neműkkel azonosulnak - munkaerő-piaci helyzetében és egészségügyi ellátását illetően.

A kutatás eredményei szerint az európai népességi átlaghoz viszonyítva a transzneműek között három és félszer nagyobb a magasan képzett személyek aránya. A felmérés szerint az önmagukat transzneműként meghatározók 26 százaléka már 16 éves kora körül otthagyja az iskolát, de 42 százalékuk felsőfokú, 21 százalékuk pedig posztgraduális végzettséggel is rendelkezik. Az átlagnépességen belül ez utóbbiak aránya csak 6 százalék. Bár a transznemű identitást vallók többsége jól képzett, fizetésük nagysága nem áll arányban végzettségükkel. A megkérdezettek 49,4 százaléka ugyanis nem keres többet évi 25 ezer eurónál.

A 2500 személy megkérdezésével végzett kutatás a válaszadók mentális és fizikai egészségi helyzetét is aggasztónak minősítette. A felmérés szerint a megkérdezettek 30 százaléka kísérelt már meg öngyilkosságot, ráadásul ezek fele több mint egy alkalommal próbált meg önkezével végett vetni az életének. Ugyanakkor többségük lehetőség szerint kerüli, hogy fizikai vagy mentális panaszaival orvoshoz forduljon. Tapasztalataik alapján ugyanis megerősítettnek érzik azon feltételezésüket, hogy az orvosok és egészségügyi szakemberek előítéletesek velük szemben, ezért úgysem kapnának kielégítő ellátást. Whittle professzor megállapításai szerint, a szakemberek erős kapcsolatot látnak a transzidentitás és a mentális panaszok között, amelynek eredményeként a transzneműek sok esetben valóban nem a megfelelő ellátást kapják.

Magyarországon az LMBT-emberek háromnegyede hátrányosan megkülönböztetettnek érzi magát

Magyarországon 2007-ben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek társadalmi kirekesztettsége Magyarországon címmel készült hasonló kutatás. Ennek során vizsgálták, hogy a társadalmi élet különböző színterein, így például az egészségügy és a munkahely vonatkozásában milyen mértékű megkülönböztetés éri az LMBT-embereket.

A kutatás eredményei szerint a megkérdezettek gyakran szenvedtek a társadalmi kirekesztés különböző megnyilvánulásaitól. A válaszadók háromnegyede hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoport tagjaként azonosította magát. A kutatás megállapításai szerint a társadalmi élet különböző színtereit tekintve a leszbikus nők nagyobb mértékű megkülönböztetést érzékelnek a családjukon belül és a magyar jogrendszer részéről, mint a meleg férfiak. Ugyanakkor a válaszok alapján kiderült, hogy az iskolában a férfiak szembesülnek gyakrabban az előítéletek különböző formájú megnyilvánulásaival. Emellett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők gyakrabban tapasztaltak diszkriminatív magatartást a média és a jogrendszer részéről, mint az alacsonyabb végzettségűek.

A válaszadók 36 százaléka számolt be arról, hogy munkahelyén hátrányos megkülönböztetésben volt része. A negyven évnél idősebbek gyakrabban tapasztaltak diszkriminatív megnyilvánulást a munkaadók és munkatársak részéről, mint a fiatalabbak. Ennek leggyakoribb megnyilvánulási formája, amikor az érintettet LMBT-mivolta miatt nem vették fel, bocsátották el, vagy zaklatták. A kutatás résztvevői szerint a legtöbb munkahelyet heteronormatív légkör jellemez, amely a heteroszexuális magatartást minősíti normálisnak.

Az egészségügyi ellátást tekintve a válaszadók több mint negyede tapasztalt megkülönböztetést. Ezek aránya a budapestiek körében magasabb volt, mind vidéki társaik esetében. A válaszadók leggyakrabban a véradással és a HIV-teszteléssel kapcsolatos nyílt diszkriminációról számoltak be, de nem egy személy tapasztalta, hogy az orvos mentális betegségnek tekintette identitását, és ennek megfelelő kezelést javasolt számára, vagy nem látta el megfelelően.

Csak tudatos attitűdformálással lehet harcolni az intolerancia ellen

A szexuális orientáció tekintetében kisebbségnek számító emberekkel a szemben a többség egyrészt az általános többség/kisebbség elfogultságot mutatja: a többségi a norma, aki a többségi csoporttal azonosul, az saját egyéni pozitív önértékelését jelentős mértékben ennek a csoportnak a megítéléséből származtatja. Ezért érdekében áll olyan összehasonlítást tenni, amiből a többségi csoportnak a kisebbségi csoporthoz viszonyított pozitívabb értékelése adódik. Ez az általános társas motiváció fokozottan érvényesül a szexuális orientáció tekintetében kisebbséginek számító csoportokkal szemben - értelmezi a kutatást Síklaki István az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánhelyettese.

Síklaki szerint a nemi identitás mélyen rögzült, a szocializáció során tabukkal körülbástyázott attitűd, éppen ezért a többségi normának megfelelő nemi identitású emberek kisebb-nagyobb mértékben aggódnak attól, hogy esetleg ez az identitásuk megkérdőjeleződik, s ezt az érzést az adott kisebbség stigmatizálásával, az iránta megnyilvánuló előítéletes reakciókkal, negatív tulajdonságok rájuk vetítésével igyekszik - gyakran tudattalanul - elkerülni. Ez ellen a természetesnek mondható reakció ellen csak tudatos attitűdformálással, a szocializáció olyan befolyásolásával lehet érdemben tenni, ami oszlatja ezt az aggodalmat, és megtanít türelmesnek lenni a miénktől eltérő szexuális orientáció iránt.

ELTE Társadalomtudományi Kar