Adományt sütöttek ki a Telenor munkatársai
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Telenor idén is megrendezte Jótékonysági Sütivásár akcióját. A vállalat munkatársai elkészítették kedvenc süteményeiket, amit egymásnak kínáltak a vállalat székházában rendezett vásáron. A finomságokból származó bevételt ebben az évben a Csalogány Alapítvány számára ajánlják fel az önkéntes cukrászok.
A Telenor felelős vállalatként hisz abban, hogy kollégái akkor azonosulhatnak leginkább társadalmi szerepvállalást célzó kezdeményezésekkel, ha ők maguk is aktív részesei lehetnek azoknak. A vállalat közösségi-társadalmi projektjei egyre nagyobb teret nyernek: idén nyáron a cég több mint 500 munkatársa önkénteskedett Törökbálint utcáin, amikor a városvezetéssel együttműködésben megtisztították a település buszmegállóit és felújították a játszótereket és a közintézmények udvarait. A karácsonyi időszakban az immár hagyományos Jótékonysági Sütivásár akcióval mozgatja meg munkatársait a mobilszolgáltató.
2011-ben a dolgozók körében is nagyon népszerű volt az első Telenor Jótékonysági Sütivásár a törökbálinti székházban, ahol a cég munkatársai egymásnak kínálták saját készítésű süteményeiket tetszőleges mértékű adományért cserébe. Akkor a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat javára gyűjtöttek adományt a telekommunikációs vállalat munkatársai. A finomságokból összegyűlt adományt a cég kiegészítette, így a támogatott szervezet tavasszal megvásárolhatta hiánypótló mobil vérgázmérő készülékét, amely azóta is a Szent Márton Gyermekmentő egyik rohamkocsijában teljesít szolgálatot.
A sikeres akciót 2012-ben is megismételte a vállalat. Idén a kollégák több mint 4500 szelet süteménnyel készültek. A program során 465 000 forint adomány gyűlt össze, amelyet a vállalat ugyanennyivel kiegészít, s így adják át ezúttal a Csalogány Alapítvány számára. A nagy múltú szervezet középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült (mozgássérült, autista, Down- szindrómás) gyermekek oktatásával, nevelésével, fejlesztésével foglalkozik.
"Bízunk benne, hogy olyan hagyománnyá váló eseménysorozat kialakulásának lehetünk tanúi a Telenornál, amelyből már rövid távon is mindenki nyertesként kerül ki. A munkatársak összefogtak egy jó cél érdekében, örömmel sütöttek, illetve akinek erre nem volt lehetősége, a süteményekért cserébe adományozott. A jótékonyság mellett közösségépítő hatása is van az eseményünknek. A sütemények közös kóstolása, egy kávé és sütemény elfogyasztása összehozza a kollégákat, új kapcsolatokat teremt. A nap végére összegyűlt adománnyal pedig sokat segíthetünk egy támogatásokból működő szervezet mindennapjaiban" - mondta el a kezdeményezésről Kövesdi Csilla, a Telenor belső kommunikációs vezetője.
Az alapítvány a támogatást működési költségei fedezésére fordítja.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?