"Az emberek kedvét ne vegyék el a közmunkától!"
Sikerként könyveli el a Fidesz a közfoglalkoztatást célul tűző Start-munkaprogram eredményeit - mondta a párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Selmeczi Gabriella közölte: tavaly már 300 ezer fölött volt azok száma, akiket bevontak a közmunkaprogramba. Megjegyezte, 2012-ben 132,5 milliárd forinttal támogatta a kormányzat a közfoglalkoztatási programokat, az idén pedig ezt további 21 milliárddal növeli.
A közmunkaprogram előnyei között említette a szóvivő, hogy javítja az érintettek önértékelését, jó hatása van a helyi közbiztonságra, legalizálja a jövedelmeket, mintát ad a fiataloknak és munkahelyeket teremt a kisvállalkozásoknak.
A tájékoztatón Mágori Józsefné, Makó és térsége fideszes országgyűlési képviselője több helyi programot is ismertetett, így például az egyik leglényegesebbet, a 22 évig egyáltalán nem gondozott csatornarendszer kitisztítását, amely - magyarázta - nagyon fontos volt az Alföld legmélyebb pontján fekvő makói térségnek, ár- vagy belvíz esetén ugyanis "minden úszik" azon a területen.
Beszámolt arról is, hogy körzetének három településén a középületeket fűtő biokazánokat állítottak üzembe, az azokhoz szükséges fűtőanyagot pedig a közmunkások gyűjtötték össze az erdők tisztítása során.
"Üzenem a flaszterpolitikusoknak, hogy az emberek kedvét ne vegyék el a közmunkától, és kérem őket, hogy ne bántsák meg azokat, akik önként, jó kedvvel munkát végeznek, és végre az emberi önbecsülésük visszatért" - mondta a politikus. Úgy fogalmazott: "nem értem a pesti politikusokat. Az én választókerületemben mindenféle párthoz tartozó polgármester van, és mindenki nagyon örül ennek a lehetőségnek".
Az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva - Nyakó István a közmunkaprogram szabályainak megváltoztatását, a közmunkás-szakszervezet pedig a közfoglalkoztatottak bérének emelését követelte - Mágori Józsefné közölte: január 1-jétől a közmunkás-minimálbér a szakképesítés nélküliek esetében 75 500 forint, a középfokú iskolai végzettséggel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek pedig 96 800 forint a közfoglalkoztatási bérük.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?