Bemutatták az Új Széchenyi Tervet
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vállalkozóknak és a sajtó képviselőinek Budapesten bemutatta az Új Széchenyi Tervet (ÚSZT).
A fórumon Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot ésszerűen újjá kell szervezni, a gazdaságpolitika középpontjába a munkát kell állítani. Mint mondta, nem lehet elbújni a munka elől, és helyette szociális juttatásokat remélni.
Az Új Széchenyi Terv célja, hogy talpra állítsa a magyar gazdaságot, beindítsa a növekedést, és tíz év alatt egymillió új munkahely teremtését segítse elő - mondta Orbán Viktor, aki szerint a magyar embert megöli a tétlenség, és minél kevesebben dolgoznak az országban, annál rosszabb lesz élni Magyarországon, mert a hangulat is egyre rosszabb lesz.
Kifejtette: Magyarországon jelenleg a munkára képes embereknek csak az 55 százaléka dolgozik, míg az EU-ban ez 65 százalék. Ez nem maradhat így - mondta -, ezért először el kell érni az EU-átlagot, majd azt meg kell haladni, és "nekünk kell Európában a legmagasabb foglalkoztatást bemutatni".
A kormányfő kiemelte: kétségkívül, Magyarország nem költhet annyit, mint amennyit költ; vannak célok, amelyekre nem költhet, mert nem igazolhatók azok, vagy mert pazarlóak, és vannak bevételek, amelyeket nem szed be, pedig be kellene, ezért a kiadásokat csökkenteni kell, bizonyos területeken pedig a bevételeket növelni.
Hangsúlyozta: ez nem megszorítás, hanem újjászervezés, a kormány politikájának középpontjában ezért Magyarország ésszerű újjászervezése áll: ez fogja magával hozni a kiadások csökkentését és a bevételek növekedését, ez fogja helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt, ez tartja majd 3 százalék alatt a költségvetési hiányt, és teszi lehetővé az államadósság csökkentését.
"Ha komolyan gondoljuk az ország átszervezését, a konfliktusokat vállalni kell" - hangsúlyozta. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ÚSZT nem a harcokról, hanem a barátságosságról, az emberiességről, az együttműködésről, a reményekről és a közös lehetőségekről szól, a kormányzás "barátságos arcát" mutatja.
Matolcsy György azt hangsúlyozta, hogy az ÚSZT a magyar gazdaságpolitika kiemelt céljait segíti, így a gazdasági növekedés ütemének növelését, az államadósság GDP-hez mért szintjének csökkentését, a foglalkoztatás jelentős bővítését. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: Magyarországnak egyszerre kell csökkentenie az államadósság GDP-hez mért szintjét és az ország külső adósságát. Növelni kell a beruházásokat, főleg a termelő beruházásokat, a foglalkoztatást tekintve a 2010-2020 között 1 millió új munkahelyet akar létrehozni a kormány az országban.
Matolcsy György szerint az Új Széchenyi Terv 2011-2014 között 7.000 milliárd forint forrással évi 5 százalékponttal emeli majd meg a beruházás rátát, ezzel a magyar beruházási ráta 2014-re mintegy 25 százalékos szintre nő majd, a magyar GDP pedig a 4-6 százalékos sávba emelkedik. A miniszter rámutatott: így 2014-ig mintegy 300 ezer új munkahely jöhet létre.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt hangsúlyozta, hogy megújul a fejlesztéspolitika, amely mögött nemcsak uniós, hanem hazai és nemzetközi fejlesztési források is lesznek. A fejlesztési miniszter szólt arról: a szabadon felhasználható uniós fejlesztési forrás 2013-ig 2.000 milliárd forint. Az ÚSZT keretében 93 új konstrukciót hirdetnek meg 1.100 milliárd forint tőkekihelyezéssel. Az idén a szabadon felhasználható 2.000 milliárd forint uniós forrás 55-60 százalékát juttatják a gazdaságba az ÚSZT-ben szereplő hét prioritás mentén.
Pozitívan értékelték az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos bejelentéseket az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek, amelyek szerint a tervvel nagyobb mozgástérhez jutnak majd a magyar tulajdonú kkv-k.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hangsúlyozta: az ÚSZT-nek a gazdaságban rövid időn belül pozitív hatásai lesznek. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint üdvözlendő, hogy végre van "forgatókönyv, menetrend", amely mentén el lehet indulni.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke leszögezte: a terv azért fontos, mert az elmúlt évek alatt a visszaszorult a belső piac a konvergencia program miatt, miközben a magyar vállalkozások 99 százalékát kitevő kis- és közepes vállalkozások (kkv) döntő többsége a belső piacra dolgozik, szerinte reális célkitűzés ÚSZT-től remélt munkahelyteremtés. Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke szerint a bemutatott ÚSZT legfontosabb eleme, hogy prioritásként jelöli meg a foglalkoztatás és a munkahelyek megtartását, a fejlesztés ösztönzését.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője a kormányzati bejelentésekből hiányolta a konkrétumokat, de mint mondta: a megjelölt irányokat helyesnek tartja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?