Bizakodó autóipar: 100 új munkatársat vesz fel az Opel
A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges a 2010. évi 26 százalékos visszaesés után. Solt Tamás, a General Motors ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy megkezdődött a félmilliárd eurós új projekt előkészítése Szentgotthárdon - írja a Népszabadság.
Az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát - mondta Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. Várakozását az igazgató arra alapozta, hogy a tavalyi első két negyedévi zsugorodás után az év második felében fölfelé indult a piac, decemberben az Opel már 15 százalékos részarányt tudott elérni a Magyarországon forgalmazott márkák között.
Solt Tamás a General Motors most elkezdődött új projektje nyomán elmondta: egyelőre az épületek előkészítése folyik, de a nyáron már érkeznek az új gépek, és még az idén 100 új munkatársat vesznek fel.
Reinald Hoben, az Opel/Vauxhall cég alelnöke tavaly szeptemberben jelentette be Budapesten, hogy 500 millió eurós beruházással bővítik a szentgotthárdi motorgyárat. Az új részleg termelése 2012-ben indul, és a teljes kapacitást 2015-re éri el. A projekt mintegy 1000 új munkahelyet teremt.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek