kapubanner for mobile

Csak a munkavállaló jár jól ha túlórázik

Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat - nyilatkozta Kósa Lajos a Magyar Időknek.

A fideszes politikus szerint erősebb alkupozíciót kaphatnak a dolgozók a munkahelyükkel szemben, ha felemelik a túlórakeretet és a munkaidőkeret elszámolási idejét - ezzel magyarázta Kósa Lajos a sokat bírált törvényjavaslatot, amelyet ő terjeszt Szatmáry Kristóffal közösen az országgyűlés elé.

A szakszervezetek által vitatott törvényjavaslat 300 helyett 400 óra legyen az éves túlórakeret ott, ahol kollektív szerződés szerint dolgoznak. Pluszban a mostani 1 helyett 3 év lenne az az időszak, amin belül a cégeknek el kellene számolniuk a túlórák díjával és a szabadnapokkal az alkalmazottaik felé.

Kósa Lajos szerint a dolgozók „nem kerülnek rosszabb helyzetbe a munkaidő-szervezésre vonatkozó szabályozás tervezett módosításával. Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során”.

hvg.hu//magyaridok.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek