kapubanner for mobile

Csoportos létszámleépítés a tv2-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be a tv2 kedden - erősítette meg a Nol.hu korábbi értesülését Koltay Tamás, a kereskedelmi televízió szóvivője az MTI-nek.

Simon Zsolt, az MTM-SBS Zrt. vezérigazgatója kedden adta ki a csoportos létszámleépítési szándékra vonatkozó tájékoztatóját. A leépítést a munka törvénykönyve által előírtak szerint a munkavállalói érdekképviselet bevonásával fogják végigvinni - mondta el a szóvivő. Az elbocsátani tervezett dolgozók pontos létszámáról, az érintett területekről és személyekről Koltay Tamás nem közölt részleteket.

A munka törvénykönyve előírásai szerint legkevesebb harminc munkavállaló elbocsátása esetén kell csoportos létszámleépítést bejelenteni. Ekkor az elbocsátandó dolgozókkal előre közlik, hogy harminc nap múlva megszűnik a munkaviszonyuk. A végleges felmentést az egy hónap letelte után kapják kézhez.



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek