kapubanner for mobile

Díjazták az év önkénteseit

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat már 7. alkalommal adták át. Kiosztásra kerültek az idei Önkéntességért Díjak. A különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták, közölte a szervezet.

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is meghirdette az Önkéntességért Díj 2015. pályázatot.

A 2015. év díjazottjai kategóriánként:

Az Év Önkéntese 2015.
Dr. Aida El-Seaghi aki 80 napon át –több mint 400 órában-minden szabadidejét és szabadságát feláldozva segítette a Magyarországra, s azon belül a debreceni Vasútállomásra érkező valamint a helyi Menekült táborban tartózkodó menekülteket. Tette ezt olyan csendben, hogyha nem tisztelnék őt nagyon sokan akkor, azt kellene mondani, hogy észrevétlenül.



Az Év Önkéntes Programja 2015
Bike Maffia Egyesület: Hosszú távú céljuk: a társadalmi egyenlőtlenségekkel szembeni fellépés, szemléletformálás, mindezt az egyre népszerűbb sporttal, a városi kerékpározással összekötve, békés akciókkal megvalósítva.



Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2015.
A Vodafone Magyarország 2010 őszén kidolgozott egy olyan komplex programot, mely a mai napig folyamatosan fejlődik a vállalati, munkavállalói és kedvezményezetti igényekre építve. A Vodafone Önkéntes Közösség a vállalat társadalmi felelősség programjai között jelentős szerepet tölt be, szolgálva ezzel is a Vodafone Magyarország Alapítvány alapító okiratában megfogalmazott céljait. A vállalat dolgozói negyedévente egy munkanapot pályázhatnak meg önkéntes munkavégzésre és a program megvalósításához pénzbeli támogatás is igényelhető.



Az Év Pro Bono kezdeményezése 2015. (cégeknek) (pro bono, szakmai önkéntes programot működtető cégnek)
LogMeIn Kft.: Céljuk elsősorban megtalálni és fejleszteni a jövő tehetségeit. A CoderDojo egy nemzetközi kezdeményezés, amit Magyarországon a LogMeIn kollégái honosítottak meg. Programjukkal arra törekszenek, hogy a számítástechnikára fogékony gyerekeket minél hamarabb bevezessék a fejlesztés kreatív világába. A program tananyagát és az órákat is önkéntes fejlesztő kollégák adják. A munka utáni foglalkozásokon a fejlesztés alapjaiba tekinthetnek bele az érdeklődő gyerekek.



Esélyteremtési különdíj 2015.
Jaksity György az ismert üzletember fontosnak tartja a fogyatékosok foglalkozását elősegítő civil szervezetek támogatását és a mai kortárs művészet, ezen belül a képzőművészet, színház támogatását. Olyan modern támogatási struktúrát hozott létre, melyben az általa fontosnak tartott kortársművészek, színházak, autizmussal élő fiatal felnőttek és üzletemberek megmutathatják a tehetségüket. Elkötelezettsége példaértékű az autizmussal élők helyzetének javítása érdekében, kiépített adományozási rendszert, értékteremtő alkotásokat és művészeti terápiákat, foglalkozásokat biztosít.



Az Év Közösségi Kezdeményezése 2015. (közönségdíj)
A Szent Damján Tábort a nyíregyházi görögkatolikus papnevelő intézet növendékei hozták létre 19 évvel ezelőtt. A táborba enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket táboroztatnak ingyenesen, középiskolás és egyetemista önkéntesek bevonásával . A tábor hármas céllal jött létre, egyrészt a sérült gyermekek szüleiről szeretnék levenni egy hétig a terhet, másrészt egy hét feledhetetlen vakációt ajándékozni a gyermeknek, harmadrészt pedig felhívni a társadalom figyelmét a sérültekkel való szolidaritásra.



E kategória olyan civil szervezetek vagy közösségek számára került kiírásra melyek saját helyi közösségükért végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesként. A díj odaítéléséről a közönség Facebook szavazás útján döntött.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek