kapubanner for mobile

Egyre többen állnak fagylaltosnak Olaszországban

Az Olaszországban továbbra sem enyhülő kánikula a fagylaltosoknak kedvez. A gazdasági válságban egyre többen választják a jól jövedelmező szakmát.

A nagy melegben fagylaltot kell ebédelni - hallani az (orvosok által többnyire nem helyeselt) olasz közhitet. Tény, hogy az itáliai fagylaltozók megállás nélkül dolgoznak: olaszok és turisták reggeltől éjjelig sorban állnak a hűsítő gelatóért. A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az olaszok 2010-ben összesen 2 milliárd eurót költenek fagylaltra (illetve dobozos jégkrémre). Több mint felét (54 százalék) Észak-Olaszországban fogyasztják, ennél kevesebbet délen (28 százalék) és Itália középső részén (18 százalék). A fagyizókban összesen 600 íz közül lehet választani. Az olaszok a legjobban a csokoládét szeretik, ezt követi a mogyoró és a citrom, az eper csak a negyedik.

A fagylatot azonban nem csak az kedveli, aki ezzel hűti magát, a fagylalt jó üzletnek ígérkezik a készítőjének is. Ezt bizonyítja a Bologna közelében tíz évvel ezelőtt megnyitott "fagylaltegyetem" sikere. Az idén 9 ezren iratkoztak be az egyáltalán nem olcsó tanfolyamokra: a háromnapos alapképzés ára 500 eurótól indul, a kéthetes tanfolyam 1700 euróba kerül.

"Hallgatóink életkora 40 év körülire tehető, és nem kizárólag cukrászok érkeznek. Ellenkezőleg, ételkészítési tapasztalat nélküli, teljesen más szakmájú, többségben férfiak. Bankárok, marketingeseknek, vállalkozók tanulják ki a fagylatkészítés titkait" - mondta el az egyetem egyik tanára Gian Paolo Valli.

"Hiába a gazdasági válság, hallgatóink létszáma 2010-ben a kétszeresére ugrott" - nyilatkozta a felsőfokú fagylaltiskolát vezető Achille Sassoli. Szerinte nem a kalandvágy hajtja a jelentkezőket. Nem mindent otthagyva, meggondolatlanul térnek át a fagylaltozásra. Inkább vállalkozási lehetőséget, üzletet látnak benne, jó keresettel.

A 44 éves Simone Bonini világosítómérnöki állását tette félre, és Firenzében már két gelateriát nyitott. Fagyizóit átlátszó falakkal alakította ki, a vevők látják, mi kerül a masszába. A kanadai hegymászó-fotós James Coleridge Vancouverben nyitott fagylaltozót Bella Gelateria névvel. Úgy látja, a fagylaltkészítés az extrémsportokra hasonlít: időt és egyensúlyt követelő művészet. Az import-exportról váltó Daniele Marchitellónak a pugliai Melfiben van saját fagylaltozója. A bolognai egyetemen tanulta, hogy minél délebbre készül a fagylalt, annál több cukor kell bele. Pugliában édesebben szeretik.

Ami pedig az idei nyár olasz fagylaltrendjét illeti, kedvencnek a bergamot és a pisztácia, újdonságnak pedig a szamártejből készült fagylalt számít.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk