"Élet a gyes után" - Egy igazán fontos konferencia
Április 5-én kerül megrendezésre az "Élet a gyes után - a kismamák visszatérése a munkaerőpiacra" című szakmai konferencia, melyet a HR-szakemberek, munkáltatók és a kismamák közötti szakmai eszmecsere és véleménycsere érdekében szervezett a Nők a munka világában Egyesület.
A rendezvényre várják mindazon HR-szakemberek jelentkezését, akik a jelenlegi munkaerő-piaci viszonyok tükrében teljes megvilágításban szeretnék ismereteiket bővíteni -a kismamák, gyerekes anyák elhelyezkedési lehetőségeit, esélyeit- a hazai jogi és társadalmi tendenciákon, valamint az egyes uniós és hazai gyakorlati példákon keresztül. A konferencia kitűzött célja, hogy a közép-, és nagyvállalatok vezetői részére konkrét megoldási javaslatokat nyújtson a kismamák foglalkoztatása terén.
A konferencia egyedülálló kezdeményezés, hiszen minden eddigi szakmai rendezvénytől eltérően a legnagyobb inaktivitással és munka-potenciállal bíró munkavállalói rétegre, a kismamákra fókuszál. Így egyben fórumot is kíván biztosítani a jelen lévő
Az előadók között olyan nevek szerepelnek, mint Hermányi Pálné az ICSSZEM szakmai tanácsadója, Somorjai Éva a Magyar Telekom emberi erőforrás igazgatója, vagy akár Dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit a Richter Gedeon Rt. HR-igazgatója. A Magyar Telekom főtámogatásával és a Klubrádió médiatámogatásával fémjelzett eseményről jó tudni, hogy a konferenciára ellátogató édesanyák kisgyermekei számára egész napos zenés játszóházban biztosítanak felügyeletet, ezzel is segítve a kisgyermekes anyák szakmai jelenlétét.
A számtalan neves előadó és a workshop-okat bevezető szakértők segítségével egy munkaerő-piaci szempontból valóban hatékony és fontos konferenciára jelentkezhetnek a hazai HR-szakemberek és az érintett munkavállalók egyaránt.
A jelentkezéshez és a további részletek megtekintéséhez kérjük, kattintson az alábbi linkre:
http://www.nokvilaga.hu/gyesutan.html
Az esemény HR-szakmai támogatója a HR Portal és a HR Club.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 6 hónapja
- Egyéni kedvezmények helyett erre van szüksége a munkába visszatérő kismamáknak 1 éve
- Béremelés GYES után 1 éve
- Bejelentették: a nők a gyermek 8 éves koráig részmunkaidőt vagy otthoni munkavégzést kérhetnek 1 éve
- Ageizmus, anyasági fal: diszkrimináció a munkahelyeken 2 éve
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 éve
- Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet? 2 éve
- A kismamaműszak is válasz lehet a munkaerőhiányra 2 éve
- A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED GYED GYES összegét? 3 éve
- Jó hír iskolakezdés előtt! Korábban érkeznek a szeptemberi családtámogatások 3 éve
- Hoppá! Felülvizsgálja a kormány szinte a teljes családtámogatási rendszert 3 éve



Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?