Elmaradt bérükért demonstráltak a vásárosnaményi ruhagyár dolgozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt. mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. A több mint ötszáz dolgozóból körülbelül háromszázan maradtak a cégnél. A munkáltató az áprilisi bért csak részben fizette ki, a májusival el van maradva, és a júniusit sem sikerült teljesen rendeznie.
A tulajdonosok később sem indították újra a gyártást, egyes dolgozókat maszk és védőruha varrására ugyan visszavették, de nekik alapbérük hetven százalékát kínálták csak fel, és azt sem fizették ki teljesen - mondta Újvári Bertalanné szakszervezeti titkár a helyszínen az MTI-nek.
Az érdekképviseleti vezető megjegyezte, a munkavállalók eleinte azt hitték, hogy a megszokott szezonváltás miatt a tulajdonos előrébb hozta a szabadságolásokat, így a leállás csak ideiglenes lesz. A vírus miatt azonban teljesen leállt a gyár, a bérmunkában elvállalt maszkgyártás is csak a dolgozók kisebb részét érintette.
Újvári Bertalanné elmondta, a több mint ötszáz dolgozóból körülbelül háromszázan maradtak a cégnél, a többiek felmondtak és más munkát kerestek. A munkáltató az áprilisi bért csak részben fizette ki, a májusival el van maradva, és a júniusit sem sikerült teljesen rendeznie, illetve a kollektív szerződésben rögzített állásidőt sem fizettek ki.
A tulajdonos nem jelentett be tömeges elbocsátást, így a gyár bezárása esetén a régi dolgozók a végkielégítéstől is eleshetnek - tette hozzá.
A hétfői tüntetésen molinókkal és táblákkal megjelent dolgozók előtt Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) elnöke tarthatatlannak nevezte a helyzetet. Kiemelte, a cég nem vette igénybe a meghirdetett állami bértámogatást, felmondás hiányában a dolgozók az álláskeresési járadéktól is elestek, a közös megegyezéssel távozó munkavállalók pedig lemondtak a végkielégítésről.
A szakszervezet a következő lépésként felszámolási eljárást kezdeményezhet az ARJ ellen, vagy kérheti a társaság kényszertörlését, azonban ez hosszadalmas folyamat lehet - mondta Rabi Ferenc. A BDSZ elnöke hozzátette, az elsődleges cél az, hogy gyorsítsanak az eljárásrenden, és javaslatokat tegyenek a dolgozók nevében.
Filep Sándor, Vásárosnamény Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az ARJ korábban fejleszteni akart vásárosnaményi üzemén, területet vásároltak a városban, és felmerült egy 1300 munkavállaló foglalkoztató gyár felépítése is.
A 12 milliárd forint értékű - 5,4 milliárd forintos állami támogatást élvező - beruházás, illetve 370 munkavállaló bértámogatása már elő volt készítve, ehhez képest ez a helyzet "elkeserítő, ledöbbentő és méltatlan" azokhoz az emberekhez, akik már régóta dolgoznak a cégnél - fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta, a munkavállalók tisztességgel megdolgoztak a bérükért és türelmesek voltak, a tulajdonosnak egyértelmű a felelőssége és egyértelmű, hogy "ezért neki fizetnie kell."
A demonstráción Vámos Zoltán, az ARJ Ruhagyár Zrt. vezetőségi tagja az MTI-nek nem kívánt nyilatkozni.
A nyilvános cégadatok szerint a korábban Berwin Ruhagyár Zrt. néven működő társaság a 2018 júliusától 2019 júniusáig tartó időszakban 3,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 156 millió forint hiányt realizált.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?