kapubanner for mobile

Elosztóközpontot hoz létre hazánkban a Pfizer

A világ legnagyobb gyógyszeripari vállalatának képviselői várhatóan hétfőn jelentik be, hogy Budapest mellett létrehozzák a cég kelet-közép-európai disztribúciós központját - értesült a Napi Gazdaság.

A napilap információi szerint a depó megnyitásával az amerikai Pfizer több száz magyar munkavállaló számára kínál elhelyezkedési lehetőséget. Úgy tudni, a központ fenntartása kapcsán a gyógyszergyár évente mintegy 175 millió forinttal gyarapítja majd a büdzsét.

Idén a Pfizer Magyarország csaknem 200 főt foglalkoztat, a dolgozók fele a központi irodában végzi feladatait, a többiek pedig Budapesten és az ország más részein tevékenykednek orvoslátogatóként.

Amellett hogy a Pfizer jelentős munkáltató és adófizető Magyarországon, a magyar orvostársadalmat is bevonja a kutatásokba, hiszen idehozza a nemzetközi gyógyszerkutatás klinikai vizsgálatait. A vállalat karitatív tevékenysége is jelentős, komoly összegeket adományoz a rászorulóknak és más módon is aktívan támogatja közvetlen környezetét, írja a Napi Gazdaság.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk