kapubanner for mobile

Eltitkolta jövedelmét - három évet kapott

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Győri Ítélőtábla jogerősen három év börtönbüntetésre és 2,7 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt egy szeghalmi férfit, aki 2004-ben a dorogi ipari park egyik nagyvállalatának végzett munkaerő-közvetítést, és elmulasztott bevallani 600 millió forint bevételt - tájékoztatta a Győri Ítélőtábla sajtószóvivője kedden az MTI-t.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság adócsalás miatt kiszabott büntetését - tette hozzá Ferenczy Tamás.

Az elkövető ismerősei révén a munkaerő-közvetítő cég alkalmazottja lett, majd a baráti viszonyra való tekintettel fokozatosan rá ruházták a cég teljes vezetését és képviseletét, miközben ténylegesen ők jártak el az ügyekben. A vállalkozás időközben bevételéből 600 millió forintot elmulasztott bevallani, illetve nem fizetett be 115 millió forint forgalmi adót.

Az ítélőtábla nem fogadta el azt a védekezést, hogy elvesztek a számlák, amelyekkel a Békésből, Szabolcsból és Borsod megyéből toborzott munkásokkal kapcsolatos költségeket igazolták volna, illetve rámutatott, hogy az áfa adónemben nincs jelentőségük a bevételt terhelő költségeknek.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek