Ennyi az átlagfizetés a Miniszterelnökségen
A Miniszterelnökségen idén se kapott senki jutalmat. Az egy főre jutó átlagbérek összege viszont emelkedett a tavalyi évhez képest - írja az Index.
A Miniszterelnökség legutóbb a tavaly január és szeptemberi közti időszakról közölt hasonló adatokat. Akkor tíz hónapra vetítve 275 dolgozó összesített bére 679 millió 985 forint volt. Ezt azt jelenti, hogy akkor egy dolgozó átlagban kevesebbet, havi 247 ezer forintot kapott.
Az emelkedést a Miniszterelnökség az Indexnek azzal indokolta, hogy tavaly októbertől átvették a kormánybiztosok és titkárságai illetményszámfejtését is. A kormánybiztosok egyébként legfeljebb az államtitkári illetménynek megfelelő összegre jogosult. A Miniszterelnökség átlagilletményének számítása során ez magasabb átlagot eredményezhet, mint az azt megelőző időszakban - írták.
Index
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Pluszpénzek az MTVA-nál: nem tudható, kik részesültek közpénzből jutalomban 5 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 6 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 6 hónapja
- Otthon Start hitel: mennyi jövedelem elég a bankoknál? 7 hónapja
- Magyar vagy szlovák fizetés - hol keresnek többet 2025-ben? 8 hónapja
- A boldogság paradoxona: miért tesz boldogtalanná a folyamatos kényeztetés? 8 hónapja
- Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják 9 hónapja
- Önéletrajz minta: Kompenzációs specialista 10 hónapja
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 11 hónapja
- Hol keresnek a legtöbbet? - íme az európai átlagfizetések 12 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?