Megjelent: 7 éve

"Nem ér semmit a Facebook-tiltás" - trendek a Trenkwalder-vezértől

A közösségi médiahasználat munkahelyi tiltásának az eredménye az okostelefont az asztal alatt titokban nyomkodó, majd később felmondó munkavállaló - vázolt fel egy megtörtént esetet Fehér Tamás. A Trenkwalder munkaerő-közvetítő magyar ügyvezetője a toborzási trendekről beszélt a HR-vezetők Országos Konferenciáján. Íme gondolatai.

Az álláspiacon továbbra is ”hiánycikk” az informatikus, a mérnök, a diplomás, az angol mellett bármely további nyelvet folyékonyan beszélő ügyfélszolgálatos. Ami viszont újdonság: a piacon elegendő létszámban lévő közgazdász-hallgatókra többé már nem számíthatnak az iskolaszövetek a klasszikus diákmunkáknál, mert az utóbbi időben egyre több vállalat szerződteti őket már nappali tagozatos jogviszonyuk mellett is. Így a diákok megpróbálnak az egyetemen a munkájukkal összeegyeztethető órarendeket kiharcolni maguknak. Az oktatóknak egyelőre nincs kifogásuk ez ellen, de még nem találták meg az ideális megoldást. 

Jelentkezés egy gombnyomással: ezt akarják az álláskeresők

A keresett szakemberek a korábbinál is jellemzőbb módon vágynak a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásokra álláskereséskor. Így amikor nem őket keresik meg a fejvadászok ajánlattal, hanem direkt ők keresnek maguknak állást, szeretnék a jelentkezést a lehető legegyszerűbben intézni. Villámgyors és könnyen kezelhető, áttekinthető online felületet szeretnének látni, ahol egy gombnyomással jelentkezhetnek. A hosszadalmas online kalandozásokra, regisztrációkra, rubrika-töltögetésekre nem nagyon kaphatók.

A halogatással elveszíthetők a legjobb jelöltek

És ahogy az állásokra jelentkezve, úgy a kiválasztás folyamatában sem szeretik az időhúzást, a halogatást. Így az interjúkörök után csak napok múlva értesítést küldő, a következő interjút a legkorábban 2-3 hét múlva tervező vállalatok ajánlatai láttán se fognak a türelmes várakozás mellett dönteni. ”Egy IT-s vagy egy mérnök ennyi idő alatt akár több, 5-6 új ajánlatot is kaphat és ezzel tisztában is van. Tanácsos ezért az interjú után lehetőleg néhány órával tájékoztatni a jelöltet az eredményről és a következő interjúállomásokkal se hetekig húzni az időt.”

Élményt kell nyújtani az álláskeresőknek

Emellett az álláskeresés folyamatát is élményszerűvé kell számukra tenni és még a cégnek is ”cool imázst” kell teremtenie. Méghozzá a jelentkezéstől az állásinterjúk összes fordulójáig. ”Olyan imázst kell a vállalatoknak teremteniük, hogy még egy sikertelen pályázást követően is azzal az érzéssel távozzanak: ”Ehhez a vállalathoz jó volt jelentkezni!” A legjobb, ha ezt az élményt még a közösségi médiában is megjelenítik. 

Olaj a tűzre az indulatos vezető a fiataloknál

Az Y-generációt - néha okkal, gyakrabban ok nélkül - még mindig sokan kárhoztatják irreális elvárásaik és túlzó igényeik miatt. A Trenkwalder ügyvezetője ennek ellenére sem tanácsolja, hogy a vezetők erőből, agresszíven, arrogáns vagy lekezelő módon próbálják kommunikálni a kifogásaikat a korosztály felé.”Tényleg előfordulhat időnként a korosztálynál, hogy egyből bruttó 400 ezer forintos fizetéssel, vezetői székkel és cégautóval szeretnék kezdeni a karrierépítést.  Ám korántsem annyian, mint ahányukról feltételezik - így nyugodt, higgadt stílussal, szelíd terelgetéssel könnyen tartható megfelelő mederben a velük folytatott kommunikáció.”

Az első néhány, munkával töltött év úgyis kiegyensúlyozottabbá teszi majd az elképzeléseiket. A vezetői düh, harag csak olaj a tűzre. Egy fiatal szakember ennek hatására jobb esetben csak lázad. Rosszabb esetben amint teheti, azonnal hátat fordít a vállalatnak.

Közösségi média: a tiltás sehová nem vezet

A social media felületek munkahelyi tiltása a gyakorlatban pedig semmit nem ér. ”Volt példa vezetőre, aki rendszeresen büszkén újságolta: munkaidő alatt se Facebook, se Insta’, se YouTube. Az eredmény: a mobiljukat az íróasztal alatt titokban nézegető fiatal munkavállalók és rövid idő alatt 30%-os fluktuáció.   

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Impresszum

HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk

Miről szól a HR Spirit?

Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk

Mennyit keres egy HR-vezető?

Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk