Felszámolások hónapja volt a március
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatErőteljesen emelkedett a felszámolások és a végelszámolások száma márciusban és az egész első negyedévben. Amíg tavaly az első három hónapban 2895 cég ellen indult felszámolási eljárás, addig idén már 3528 cég jutott erre a sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató március 31-én lezárt adataiból.
A februári csökkenés után márciusban ismét erőteljesen növekedett a felszámolások száma a megelőző hónaphoz képest. Amíg februárban 1020 cég ellen indult eljárás, addig márciusban már 1183 cég ellen, igaz mindkét érték elmarad a történelmi rekordnak számító januári 1325-től. "2009 első negyedévében minden hónapban több felszámolást tettek közzé, mint a megelőző év azonos hónapjaiban, így nem csoda, hogy ez az időszak minden idők legaggasztóbb negyedéve lett" - nyilatkozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Az első negyedévben 3528 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást, és ilyen rossz negyedévre még nem volt példa. 2008 első három hónapjában ennél 22 százalékkal kevesebb, 2895 felszámolás indult, 2007-ben pedig 41 százalékkal kevesebb, összesen 2500 cég jutott ugyanerre a sorsra. "Az Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszerbe érkező adatok szerint romlik a fizetési fegyelem, egyre több cég küzd likviditási problémákkal, így várhatóan a következő hónapokban is folytatódik az eljárások számának növekedése" - véli Csorbai Hajnalka. Szerinte 2009-ben Magyarországon üzleti bizalomról beszélni naivitás lenne, az üzleteket nem bizalmi alapon, hanem körültekintő információk alapján kell megkötnie mindenkinek.
A csőd is "népszerű" lett
Nem festenek jó képet a vállalkozások helyzetéről a végelszámolási adatok sem. Az első negyedévi 3240 végelszámolás a 2007-es első negyedévit 61 százalékkal, a tavalyit pedig 24 százalékkal haladja meg. A végelszámolás a társaság megszüntetésének tisztességes formája, nem keverendő össze a felszámolással. Mégis fontos látni, hogy milyen sokan érzik úgy, nem akarják vagy nem tudják tovább működtetni vállalkozásukat" - mondja az Opten stratégiai igazgatója.
Bár havi adatokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az mégis szembeötlő, hogy 2007 márciusában több céget szüntettek meg végelszámolással a tulajdonosok, mint idén. Ez Csorbai szerint összefügg azzal, hogy az APEH 2007 elején kezdett kiemelten foglalkozni a bújtatott munkavállalói szerződések felderítésével.
A stratégiai igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy bármennyire is idegen a magyar üzleti kultúrától a csőd intézménye, nehéz időkben mégis előtérbe kerül ez a válságmenedzselési megoldás. A csődök száma évek óta 10 és 15 darab között mozog évente - idén már az első negyedévben 11 csődeljárásnál tartunk. Bár a számok még mindig kicsik a felszámoláshoz vagy a végelszámoláshoz képest, a növekedés azt mutatja, hogy létezik olyan helyzet, amikor érdemes csődvédelmet kérni.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc