Felülírja a magas fizetést a biztonság iránti vágy a fiataloknál
A magyar fiatalok 85 százaléka biztos abban, hogy sikeres lesz az életében, és 65 százalékuk hazai elhelyezkedésre számít - derül ki a Bridge Budapest nonprofit egyesület megbízásából a 20 és 35 év közötti magyar fiatalok körében készített reprezentatív kutatásból.
A kutatás szerint a 20-35 évesek kétharmada (65 százalék) gondolt már arra, hogy saját vállalkozásából is megélhetne, és csaknem felük (48 százalék) kifejezetten gyakran gondolkodik saját vállalkozás indításán. Ennek ellenére a fiatalok többsége tíz év múlva alkalmazottként látja magát, csak minden negyedik fiatal képzeli el, hogy saját vállalkozása lesz. A fiatalok 81 százaléka átlagos megélhetést nyújtó, de biztosabb munkahelyet választana a kockázatossal szemben.
Közölték: az alkalmazotti létet választók 12 százaléka legszívesebben startupnál dolgozna, ugyanannyian, mint a kis- és középvállalkozói szektort megjelölő válaszadók. A többiek (73 százalék) nagyvállalatnál dolgoznának szívesen.
Kitértek arra is, hogy a fiatalok 48 százaléka hajlandó lenne, 41 százalékuk pedig kifejezetten szeretne külföldön dolgozni a következő 5-10 évben. Főbb motivációjuk továbbra is a magasabb jövedelem, a tapasztalatszerzés és a nyelvtanulás lehetősége.
A Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn magyar cégek által létrehozott Bridge Budapest nonprofit szervezet harmadik éve térképezi fel a 20-35 évesek karrierről alkotott elképzeléseit. A kérdőíves kutatást nyolcszáz, 20 és 35 év közötti magyarországi lakos telefonos megkérdezésével készítették. A felmérésbe bevont emberek nem, életkori csoportok és régió szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét - közölték.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak 6 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?