kapubanner for mobile

Folytatódik a szenior gyakornokok toborzása

A pozitív tapasztalatokra és a nagy érdeklődésre tekintettel az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. folytatja a szenior gyakornokok toborzását, a jelentkezési határidőt 2013. július 15-éig meghosszabbítják - közölte az európai uniós források kezelésével foglalkozó állami cég.

Rátkai Balázs, az ESZA Nonprofit Kft. HR vezetőjének portréját itt olvashatja.
Tájékoztatásuk szerint további 15 fő szenior gyakornok felvételét tervezik. A programban a felvételi eljárásban sikeresen szereplő felsőfokú végzettségű, legalább 15 éves munkatapasztalattal rendelkező, és pályaváltást vállaló tartós álláskeresők számára betanulást, és fél éves határozott időtartamú munkaviszonyt kínálnak.

Az ESZA közölte, hogy a programra eddig 150-en jelentkeztek. Az előszűrést követően mintegy 100 jelentkezőt hívtak be tesztre, majd az előírt küszöbértéket sikeresen teljesítő 54 fővel interjút készítettek, és ennek nyomán vették fel munkaviszonyba a legjobbnak bizonyult jelölteket.

A társaság úgy értékelte, hogy a tavasszal indult program révén nemcsak megfelelő új munkaerőt találtak, hanem a szenior munkavállalók sokrétű végzettségén és a korábbi munkatapasztalatain keresztül a társaság humán tőkéje is jelentősen bővült.

A jelentkezés módja és feltételei az ESZA honlapján érhetők el.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek