Hetven dolgozójától vált meg a Wienerbergernél
A Wienerberger magyarországi cégénél, a több mint 700 főt foglalkoztató Wienerberger Téglaipari Zrt.-nél lezárult a 70 fős létszámleépítés, közölte Bencze Norbert, a Wienerberger Téglaipari Zrt. igazgatósági tagja, gazdasági igazgató az MTI-vel kedden.
A világ legnagyobb téglaipari csoportja, az osztrák Wienerberger kedden, a gyenge konjunktúrára tekintettel, 1500 fős leépítést jelentett be világméretű üzletében azzal, hogy a létszámcsökkentés már részben megkezdődött. Világszerte 25 üzemüket zárják be, illetve átmenetileg nem üzemeltetik. Ezeknek a 80 százaléka úgyis annyira elavult, hogy két éven belül mindenképpen be kellett volna zárni őket, tették hozzá a vállalatnál. A leépítés-felszámolás 25 millió euróba kerül, további 25 milliót egyéb leírások tesznek ki, de jövőre már körülbelül 30 millió eurós megtakarításra számít a cég az intézkedések nyomán, mondta a Wienerberger vezérigazgatója. Wolfgang Reithofer kedden. Megjegyezte, hogy az év további folyamán nem csak a tengerentúlon és Nyugat-Európában, hanem Közép-Kelet-Európában is eredményromlásra számít a cég a tavalyihoz képest.
A leépítés mellett fejleszt is a Wienerberger
Ettől függetlenül a Wienerberger idén is fejlesztett Magyarországon: a Wienerberger Téglaipari Zrt. 200 millió forintos beruházással már alkalmassá tette bátaszéki gyárát a csiszolt téglák gyártására, és további beruházásokat is végrehajt, hogy öt év alatt 15 százalékra növelhesse a csiszolt téglák részarányát az értékesítésében, tájékoztatta a cég július végén az MTI-t. Szintén 200-200 millió forintba kerül a kisbéri és a tiszavasvári téglagyár fejlesztése. A Wienerbergernek 16 üzeme van Magyarországon, de Romániában is terjeszkedik az osztrák csoport: az év végéig felépíti negyedik téglagyárát keleti szomszédunknál.
Korábban kedden a Wienerberger csoportszinten 30 százalékos profitcsökkenésről számolt be, főként a nyugat-európai és az amerikai ingatlanépítkezések lassulása miatt. Adózott eredménye az első félévben 98,6 millió euróra fogyatkozott az egy évvel korábbi 140,1 millióhoz képest, habár meghaladta az elemzők várta 84 millió eurót. A Wienerberger megerősítette, hogy a szélesebb üzemi eredménye (EBITDA) várhatóan 15 százalékkal csökken az idei év egészében, részben az energiaköltségek és az átalakítás terheinek növekedése miatt.
Az EBITDA 8 százalékkal 235,6 millió euróra esett az első félévben, a bevétel viszont 3 százalékkal nőtt, 1,26 milliárd euróra az egy évvel korábbi 1,23 milliárd euróhoz képest. Ezen belül azonban visszaesés volt: az első negyedévben 13 százalékkal több, a második negyedben 4 százalékkal kevesebb volt a bevétel az egy évvel korábbinál. Az első negyedben a közép-és kelet-európai piacbővülés még segített, a második negyedben már majdnem minden piacon csökkent a bevétel az egy évvel korábbihoz képest, Közép-Kelet-Európában 8 százalékkal, Közép-Nyugat-Európában 6 százalékkal, Észak-Amerikában 27 százalékkal, csak Északnyugat-Európában nőtt, 7 százalékkal. A csoport már Indiában is termel, de az ázsiai üzletmenetet a mostani beszámolóban még nem részletezték.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás 1 napja
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 3 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 5 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 6 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 1 hete
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?