kapubanner for mobile

HR-es feladatokat végez majd az UNICEF budapesti szolgáltató központja

Egyezményt írt alá az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF) Globális Megosztott Szolgáltató Központjának budapesti megalapításáról hétfőn New Yorkban Anthony Lake, az UNICEF ügyvezető igazgatója és Mikola István külügyi államtitkár.

Az UNICEF székházában aláírt fogadóország-megállapodás nyomán a magyar fővárosban felállítandó központ több mint 300 alkalmazottja a gyermekjoggal, gyermekvédelemmel, gyermek-életminőséggel és árva gyermekek ügyével foglalkozó világszervezet bér- és számlafeldolgozását, részben az emberi erőforrás-ügyeit fogja intézni és egyúttal informatikai segítségnyújtást is végez.

"Szeretném megerősíteni kormányom elkötelezettségét az UNICEF-nek a gyermekek védelmét célzó, egyedülálló és nemes világméretű küldetése mellett" - jelentette ki az aláírás alkalmával Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.

Elmondta, Magyarország évi 25 millió forinttal támogatja az UNICEF tevékenységét, a magyar kormány 2010 és 2014 között ezen felül 3,3 millió dollárral támogatott nemzetközi gyermekmentő projekteket.

"A szolgáltató központról megkötött megállapodás jelentősége az, hogy lehetővé teszi az UNICEF számára, hogy tevékenységét az eddiginél is hatékonyabban folytassa, kevesebbet költsön a saját működésére, és többet tudjon fordítani a gyerekekre" - nyilatkozott az MTI-nek a gyermekalap igazgatója.

A megállapodás jelentősége abban áll, hogy az jó az UNICEF és jó Magyarország számára, de a leginkább azon gyermekek számára, akiket mindkét fél szolgál - tette hozzá, megköszönve a magyar kormány együttműködését.

Mikola István hangsúlyozta: Magyarország örömmel veszi tudomásul, hogy az UNICEF Budapestet választotta, ami egybecseng a kormány azon törekvésével, hogy versenyképes és elsőrendű szolgáltató központként konszolidálja az országot Európa közepén, amely nemcsak multinacionális és külföldi cégek, hanem a nemzetközi és a regionális szervezetek számára vonzó.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az ENSZ szakosított szervei közül más szervei mellett már a magyar fővárosba telepítette globális szolgáltató központját az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és a Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) is.

A 24 pályázó közül elnyert székhely-megállapodás 15 évre szól és 10 évenként megújítható. Az utolsó körben az UNICEF-nek Magyarország és Malajzia között kellett döntenie. Mikola István elmondta, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és más szervezetek is érdeklődnek Budapest iránt.

A fogadóország-megállapodást az Országgyűlésnek még ratifikálnia kell. Martin Mogwanja, az UNICEF ügyvezető igazgatóhelyettes az MTI-nek elmondta, hogy a központ mintegy 30 munkatárssal augusztustól lát hozzá tevékenységének kialakításához.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk