kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

HR Portré: Jakobsen Petra - Bonafarm Csoport

Hat éve vezeti a magyar élelmiszeripar és mezőgazdaság meghatározó cégcsoportjának humán erőforrás osztályát. 23 fős HR csapatot irányít, tavaly mintegy 1100 fizikai és 250 szellemi pozícióban dolgozó munkavállalót vettek fel. Meghatározó szakmai állomásaként a General Electric-et említi, ahol 13 évet töltött különböző Európai HR vezetői pozíciókban. Jakobsen Petra sok mindent felépített már szakmájában, de magánéletét is tartalmasan éli.

Budapesten született. Édesapja mérnöki munkája révén gyermekkorából 9 évet Nigériában töltött, ami meghatározta az idegen nyelvek iránti érdeklődését és világlátását. Petra magyar anyanyelvén kívül angolul, németül, olaszul felsőfokon beszél, de franciául, spanyolul és hollandul sem lehetne őt eladni. 20 éve ismerkedett meg jelenlegi - szemész orvos – férjével a Mensa HungarIQ-ában, ahol mindketten tagok. Egy 13 éves fiú- és egy 11 éves lány édesanyja. Budapest XII. kerületében, a Svábhegyen élnek. Nézzük, mit válaszolt kérdéseinkre.

1. Mire különösen büszke eddigi pályafutása során?

Arra, hogy az utóbbi hat évben szinte a nulláról felépítettünk egy modern, a nagy multinacionális cégekkel versenyképes HR rendszert a Bonafarmnál, amelynek része a teljesítményértékelő rendszer, a coaching, a tehetségmenedzsment program, a vezetőfejlesztés. És arra, hogy ezeket a változásokat úgy tudtuk megcsinálni, hogy elismerő visszajelzést kapunk az üzleti oldalról is.
Arra is büszke, hogy az üzleti karrier mellet sikeres magánélet, boldog család áll a háttérben.

2. Mi volt a legjobb tanács, amit valaha is kapott?

Nagyon sok jó tanácsot kaptam már az életben, nehéz egyet kiemelni. Ha végiggondolom a legjobbakat, mind olyanok voltak, amik akkor, amikor visszajelzésként kaptam őket, nem estek túl jól. Ha azonban jó szándékkal érkeznek és az ember elgondolkodik rajta, előreviszi.

Ha egyet ki kellene emelni, akkor most épp az jut eszembe, hogy ahhoz, hogy a háborút megnyerd, néha fel kell áldozni egy-egy csatát.

3. Mitől jó egy vezető?

Energikus, lelkes, van koncepcíója, erős és inspiráló jövőképe, és ezt át is tudja adni másoknak. Tudja, hogy a csapatával együtt lehet csak sikeres, és nem rajtuk keresztül. Vagyis csak nagyon jó embereket válogat be a csapatába és akiket felvett, azoknak a fejlesztésére időt áldoz, és közösen találják ki és járják végig az utat a lelkesítő célhoz. Nem hiányozhat az sem, hogy tud örülni a sikernek, dicsérni. A hosszú távú karrier szempontjából fontos az is, hogy folyamatosan fejlessze magát, nemcsak szakmailag, hanem önreflexióval és visszajelzésekkel személyiségében is folyamatosan alakuljon.

Karrierút
  • 1992-93Shell Nederlanden Bv
    HR gyakornok (Rotterdam)
  • 1993Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
    egyetemi diploma
  • 1993-1994Pepsi Co
    tolmács és training specialista
  • 1994-1996Digital Equipment Kft.
    HR generalista
  • 1996-2009General Electric
    különböző HR vezetői pozíciók:
    • pénzügy és informatikai szervezetek európai HR vezetője
    • globál technológia és six sigma szervezetek európai HR vezetője
    • európai kompenzációs igazgató és e-HR vezető
    • európai vevőszolgálati szervezet HR vezetője
    • európai szervezetfejlesztési vezető és az európai kiválasztási központ megalapító vezetője
  • 2009Business Coach Akadémia
    coach diploma
  • 2009-Bonafarm Csoport
    HR-igazgató

4. Mit becsül leginkább egy kollégájában, mit tolerál legkevésbé?

Mikor csapatot építek, szeretem, ha valaki optimista és pozitív, másokkal együttmüködő, ha lelkiismeretesen dolgozik, illetve ha gyorsan jár az esze és szeret tanulni, fejlődni.
Amit a legkevésbé szeretek az a gerinctelenség, ha valaki nem őszinte, taktikázik, manipulál, csűri, csavarja az igazságot.

5. Van-e valamilyen technikája a hatékony időgazdálkodásra?

A rugalmasság és a tervezés. Közvetlen típus vagyok, ezért nincs asszisztensem, én szervezem a programjaimat, írom be a naptárba az időpontokat és veszem fel a telefont. Ez segít abban is, hogy a munka és a magánélet rugalmas szimbiózusa megvalósuljon. :) A fontos dolgokat, nagyobb feladatokat viszont mindig tudatosan betervezem. Átlagosan heti egy napot töltök vidéken, ahol vezetőinkkel, vagy a HR csapat tagjaival találkozom. Rendszeresen járok HR-es szakmai fórumokra, keresem a fejlődési lehetőségeket, külső képzéseket is. Legutóbb épp egy Coaching Konferencián jártam.

6. Szokott-e otthonról dolgozni?

A Bonafarm Csoportról
5 700 munkavállalójával és 8 vállalatával a Bonafarm Csoport a magyar élelmiszeripar és mezőgazdaság meghatározó szereplője. A Csányi Sándor tulajdonában álló cégcsoportba tartozik többek között a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Bóly Zrt., a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. vagy a Csányi Pincészet Zrt.

Igen. Ha aznap nincs megbeszélésem, és valamiben jobban el kell mélyednem, akkor időnként előfordul, hogy egy-egy napot otthonról dolgozom. Esténként pedig akkor, ha nap közben nem volt elég az idő, vagy valamilyen családi program miatt korábban kellett eljönnöm. Megesett már az is, hogy otthonról vezettem telefonos állásinterjút. A hétvégét viszont igyekszem munka nélkül tölteni.

7. Milyen tanácsot adna egy most 18 éves, pályaválasztás előtt álló fiatalnak?

Nem biztos, hogy ebben a korban születik meg a döntés a pályaválasztásról. 18 évesen még a kíváncsiság és a nyitottság a fontos, illetve hogy azt csináljuk, amit mi szeretnénk, ne a szüleink, vagy mások álmait valósítsuk meg. Az már itt is érvényes, hogy a nyelvtudás megnyitja a világot, erre érdemes hangsúlyt fektetni. Az egyetem vagy főiskola alatt azt javasolnám, hogy keresennek tartalmas szakmai gyakorlatot, minél többet – ez segít később eldönteni mit szeretnének csinálni, és mit nem. Felsőfokú tanulmányok után, amikor már tényleg pályát választunk, akkor azt tanácsolnám minden fiatalnak, hogy olyan cégnél tanulja ki a szakmát, amelynek jó neve van és ahol értelmes munkát lehet végezni saját szakterületén.

8. Mi kell ahhoz, hogy valaki versenyképes pályakezdő legyen HR-esként?

Legyen valódi szakmai érdeklődése, a tanulmányai alatt minél hosszabb és tartalmasabb szakmai gyakorlata, és nem árt, ha ezt olyan cégnél szerezte, ahol valódi HR munka zajlik. Az én HR-es pályafutásomnak rengeteget adott a GE-nél töltött időszak.

9. Mi tart manapság a legnagyobb kihívásnak a HR-ben?

Rendkívüli gyors a technológiai és szakmai fejlődés, hetente találkozni új módszerekkel, termékekkel a HR területén is. Nagy kihívásnak érzem nyitottnak lenni, folyamatosan képben maradni, megújulni és használni ezeket a megoldásokat ugyanakkor értelmesen mérlegelni, minek van előnye, és nem agyonterhelni a szervezetet a folyamatos változásokkal, megőrizni a stabilitást is.

10. Hogyan kapcsolódik ki munka után?

Legjobban a barátokkal együtt töltött időt, a borozgatást és beszélgetéseket élvezem, de gyakran játszunk társasjátékokat is. Férjemmel és két gyermekünkkel pedig szabadulószobákat látogatunk, síelünk, görkorcsolyázunk, moziba járunk és nagyon szeretünk utazni is - elsősorban a mediterrán országokba. Legújabb nagy kedvencünk Barcelona, de a Costiera Amalfitana és Sorrento is a listánk élén áll. Hetente kétszer járok fitness terembe. Hobbim még pszichológia és a gyereknevelés, illetve a nyelvtanulás. Most felmenőim anyanyelvét, a dánt tanulom a Duolinguo okostelefonos applikáció segítségével. Olvasni is szeretek, jelenleg épp Matt Ridley Józan Optimista című könyvét bújom.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Impresszum

HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk

Miről szól a HR Spirit?

Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk

Mennyit keres egy HR-vezető?

Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk