Idén is lesz HR Oscar - még lehet pályázni
Második alkalommal osztja ki a HR Oscar díjat a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége. Kiderül, kié 2010 legjobb HR témájú diplomadolgozata, melyik 2010 legjobb HR csapata, és ki 2010 legjobb HR szakembere. A díj átadására az SZTMSZ III. HR a gyakorlatban című konferenciáján kerül sor 2010.november 16-án.
- 2010 legjobb HR témájú diplomadolgozata
- 2010 legjobb HR csapata
- 2010 legjobb HR szakembere
A 2010-es év kiemelt témája: Innovatív ötletek a fellendülés jegyében.
Ebben az évben azokat az ifjú tehetségeket, HR szakembereket és csapatokat szeretnénk díjazni, akik újszerű látásmódjukkal innovatív, előremutató ötleteikkel segítik a vállalatok megújulását, fellendülését.
A díj átadására Szövetségünk ez évi konferenciáján, 2010. november 16-án kerül sor.
Pályázati feltételek:
1. 2010 legjobb HR témájú diplomadolgozata
A díjra pályázhat bármely magyar felsőoktatási intézmény kapcsolódó szakos diákja, aki szakdolgozatát a 2010/11-es tanévben készíti el, vagy a TDK dolgozatát a 2009-2010-ig terjedő időszakban készítette el, az emberi erőforrás management valamely területéhez kapcsolódó témában. Így többek között a munkaerő- kiválasztáshoz, kölcsönzéshez, vezető-kiválasztáshoz, fejlesztéshez, munkaügyi kapcsolatokhoz, HR tervezéshez/kontrollinghoz, HR információs rendszerhez kapcsolódó témában. Kiemelten kezeljük az innovatív, új megoldásokat bemutató pályázatokat.
Beadandó a dolgozat összefoglalója maximum 5 A4-es gépelt oldalban.
Az összefoglalónak az alábbiakat tartalmaznia kell, ezt a beadandó anyagban ismertetni kell:
- A probléma/helyzet leírása (mik a kockázatok).
- A dolgozatot milyen kutatómunka előzi meg?
- A dolgozat mitől egyéni, eredeti jellegű?
- Mi az a HR szakmában általánosan alkalmazható ötlet, javaslat, amit a dolgozatban felvázolt problémára javasol?
A győztes pályázó nyereménye:
- tárgynyeremény
- az SZTMSZ egyik tagja 1 hónap szakmai gyakorlatot biztosít
- anyagát a konferencián rövid előadás keretében ismerteti
- 1 db tiszteletjegy a konferenciára
- a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel
2. 2010 legjobb HR csapata
Pályázatot nyújthat be Magyarország területén működő vállalat, amely HR-részleggel/csapattal rendelkezik. A csapat működése magas szakmai színvonalon, a projektek összehangolt, hatékony véghezvitelével történik. A pályázatnak tartalmaznia kell a csapat tagjainak, működésének bemutatását és egy tetszőlegesen kiválasztott projekt megvalósításának leírását, amely a válság utáni fellendülés stratégiájának megvalósítását célozza. Kiemelten kezeljük a vállalat előremutató, innovatív stratégiáját, illetve a kulcsemberek megtartását, motiválását támogató HR projekteket.
Az anyag terjedelme max. 15 A4-es gépelt oldal.
Az összefoglalóban javasoljuk térjen ki az alábbiakra:
- A probléma/helyzet leírása (mik a kockázatok).
- Milyen peremfeltételeket, kritériumokat vettek figyelembe a projekt kidolgozása során?
- A projekt hogyan illeszkedik a vállalat rövid távú (fellendülést segítő) illetve a hosszú távú stratégiai céljaihoz?
- Milyen alternatívákat vettek figyelembe és miért az adott megoldást választották?
- A megvalósítás során milyen kihívásokkal kellett szembenézniük?
- Milyen eredményeket értek el?
- Mik azok az ötletek, javaslatok, megoldások, amelyeket a projekt során kipróbáltak és érdemesnek tartanak megosztani a HR szakmával, mint általánosan alkalmazható tanulságot?
A győztes csapat díjai:
- tárgynyeremény
- a konferencián rövid előadás keretében bemutatja pályázati anyagát
- 2 db tiszteletjegyet kap
- a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel
3. 2010 leginnovatívabb HR szakembere
Azt a szakembert keressük, aki a jelenlegi gazdasági helyzet tükrében olyan innovatív módon, esetleg új eszközökkel végzi munkáját, amely az egész vállalat számára előremutató, és hozzájárul a cég válság utáni sikeres működéshez, fellendüléséhez. A pályázatban a szakember személyének és munkájának bemutatását várjuk, kiemelve egy, a fenti feltételek
szerinti probléma megoldását.
Az anyag terjedelme max. 15 A4-es gépelt oldal.
Az összefoglalóban javasoljuk, térjen ki az alábbiakra:
- A vállalat helyzetének leírása (milyen kihívásai és kockázatai vannak).
- A HR szakember munkája, az általa kezdeményezett akciók/projektek/projekt hogyan illeszkedik a vállalat rövid távú (fellendülést segítő) illetve a hosszú távú stratégiai céljaihoz?
- Melyek azok a személyes kvalitások, amelyek a HR szakembert segítik a munkájában?
- Milyen eredményeket ért el?
- Mik azok az ötletek, javaslatok, megoldások, amelyeket a HR szakember a munkája során kipróbált és érdemesnek tart megosztani a HR szakmával, mint általánosan alkalmazható tanulságot?
A győztes pályázó díja:
- tárgynyeremény
- a konferencián rövid előadás keretében bemutatja pályázati anyagát
- 1 db tiszteletjegyet kap
- a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel
Nem vehet részt a pályázaton a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének tagja, alkalmazottja, tagjának alkalmazottja, illetve a Zsűriben részt vevő személy, annak családtagja vagy vállalkozása.
A Zsűri
A pályázatokat 5 tagú, független zsűri bírálja el, amelynek tagjai a szakmában elismert vezető HR szakemberek, egyetemi oktatók, továbbá egy fő a szponzor és egy fő az SZTMSZ részéről.
A díjak
A díjakat a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége osztja ki, amelynek tagjai szakember-, vezető-, munkaerő-kiválasztással, közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások, melyek a munkaerő-piacon hosszabb ideje folyamatosan és sikeresen működnek.
A díjról a sajtót folyamatosan tájékoztatjuk, így a díjazottak is kiemelt sajtófigyelemre számíthatnak.
A díjak átadása
Az ünnepélyes díjátadásra az SZTMSZ III. HR a gyakorlatban című konferenciáján kerül sor, 2010.november 16-án, ahol a díjazottak rövid előadás keretében bemutatják pályázatukat. A konferencián a HR szakma és a vállalati oldal képviselői vesznek részt.
A pályázat beadása
Az anyagokat 2010. november 8-án, 24.00 óráig várjuk elektronikus úton, a Szövetség titkárának (Gyengő Dóra, [email protected]) e-mail címére. A határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.
A díjazó jogai, kötelezettségei
Az SZTMSZ, mint díjazó kötelezettséget vállal arra, hogy a beérkező pályamunkákat az elbírálás ideje alatt bizalmasan kezeli. A beadott pályázatokat a konferencia után a pályázónak vissza nem küldi, harmadik személynek csak a pályázó jóváhagyásával adja ki. A nyertesek nevét és a pályázat témáját a konferenciával kapcsolatos sajtómegjelenésekben kiemelten kezeli és jogosult a pályázó személyét, a témát és pályázó által összeállított kivonatot/összefoglalót a Zsűri értékelését közölni.
A díjazottak jogai, kötelezettségei
A HR Oscar díjazottai az átadáson személyesen jelennek meg és egy rövid előadás keretében ismertetik pályázatukat.
Vállalják, hogy a konferenciával kapcsolatos sajtómegjelenésekben nevük és pályázatuk témája, rövid összefoglalója megjelenjen.
Jogosultak a HR Oscar díj elnyerésének tényét saját kommunikációjukban közölni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- A kiemelkedő mentorok négy jellemzője 3 éve
- Új vezetők és új belépők számára kulcs lehet a mentorálás 4 éve
- A mentorálás üzleti értéket teremt - itt vannak a 10. Mentor Oscar nyertesei 4 éve
- motiváciOSCAR 5 éve
- Így sértheti a HR a versenyjogot 5 éve
- A WHC Csoport nem volt tagja az elmarasztalt SZTMSZ-nek 5 éve
- Kilépve a komfortzónából - amikor a fiatalok mentorálják az idősebbeket 5 éve
- Mentor Oscar: a reverz mentoringot díjazták 6 éve
- Munkakultúrák ütközése - erről szól az Amerikai gyáregység 6 éve
- Reverse mentoring: 4 jó ok a bevezetésére 6 éve
- A jó mentor akkor segít, amikor arra szükség van 7 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben