A mentorálás üzleti értéket teremt - itt vannak a 10. Mentor Oscar nyertesei
10. alkalommal adták át a Mentor Oscar Díjakat, amelyet azok a szervezetek és egyének kapnak, akik munkájuk során jelentős eredményeket értek el a mentoring és a coaching szemléletű, vezetés terjesztésében, felhasználásában.
A Mentor Oscar díjat idén a Hungarian Business Leaders Forum nyerte el a szervezeti kategóriában a Takarékbank pedig az új Mentoring program díját vehette át. Dr. Beck György 2020-as mentoring eredményeit első, Dr. Ferencsák Tímea második, Csontos Tímea harmadik Mentor Oscar díjjal jutalmazta a szakmai zsűri egyéni kategóriában, Uher Zoltán pedig különdíjat vehetett át. A díjakat ünnepi körülmények között, a New York Kávéházban adták át.

„A mentoring egyaránt pozitív hatással van a mentorokra és a mentoráltakra: egyértelműen megnöveli mindkét csoport üzleti értékét.” – állapította meg a Gartner és a Capital Analytics egy több mint 1000 dolgozót követő és 68 munkahelyi változót figyelembevevő, öt éven keresztül folytatott, igen alapos közös kutatása.
Azok közül, akiknek van mentora, a 97 százalék hasznosnak, értékesnek tartja ezt, egy 2020-as felmérés szerint. Ugyanekkor a szakemberek és vezetők mindössze 37 százalékának van mentora.
A mentorálás az egyik legeredményesebb tehetség- és tudásmenedzsment eszköz, ami egyben költséghatékony is, hiszen a cégek a meglévő belső erőforrásaikat használják fel.
A nyertesek a szakmai elismerés mellett csaknem 5 és fél millió forint értékű jutalmat is kaptak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Szülési szabadságon volt, koraszülött babát nevelt, mégis újra és újra beállt karácsonykor dolgozni az NHS újszülöttosztályán. Egy brit anya... Teljes cikk
“Nincs szorgalmas és lusta generáció, csak a Z-sek másképp vonhatóak be a munkába” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató egy múlt heti... Teljes cikk
Kiégtél, eleged van a melóból, de nem tudsz vagy nem mersz váltani? Nem vagy egyedül. Szakértők szerint néhány tudatos lépéssel újra... Teljes cikk
- 100-ból 1: nyári mentorprogram könyvelő cégnél fagyispult helyett 6 hónapja
- Szeptember végéig lehet jelentkezni a Libri Talent pályázatra 6 hónapja
- Gyakornokból lojális szakember – Mi a sikeres utánpótlás titka? 12 hónapja
- Ismer egy kivételes mentort vagy mentorprogramot? 13 hónapja
- Így válasszuk ki a jövő kulcsembereit 1 éve
- Diákok a munka világában: Hogyan formálhatják a cégek a jövő munkavállalóit? 1 éve
- Ha a munkát és a munkahelyet is szokni kell 1 éve
- Fontos előrelépés a tanárképzés szakmai gyakorlatának segítésében 1 éve
- Innováció és emberi kapcsolatok - Ezek a legfontosabbak a Z generációnak egy munkahelyen 1 éve
- Drasztikusak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról szóló számadatok 2 éve
- Idén 5 női vállalkozást díjazott a Visa 2 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben