kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Indul a kiegészítő bérkompenzációs pályázat

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden.

A 21 milliárd forint pályázati keretből azok a cégek pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben - mondta az államtitkár. Czomba Sándor közölte: a pályázat beadására 30 nap, az elbírálásra további 30 nap áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára arra buzdította a munkaadókat, hogy minél többen pályázzanak a korábban meghirdetett 100 milliárd forintos, illetve a 21 milliárd forintos kiegészítő bérkompenzációs pályázatra. Egyúttal arra figyelmeztette a kormány képviselőjét, hogy jövőre is szükség lehet a kompenzációra annak érdekében, hogy a munkaadók képesek legyenek megtartani dolgozóikat a megemelt minimálbér, illetve szakmai bérminimum miatt.

A bérkompenzációs rendszer bevezetését az indokolja, hogy a többkulcsos adórendszerből az egykulcsos rendszerre való átmenet nehézséget okoz a vállalkozásoknak, mivel 10-19 százalékos többletbér kifizetésére segítség nélkül nem képesek - magyarázta Czomba Sándor. Hozzátette: január 1-je óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője, az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. Ennek várható összege 2012-ben 100 milliárd forint.

Az államtitkár idézte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) február végén összesítetett adatait, amelyek szerint a versenyszférában 2,3 millióan dolgoznak. Közülük közel 500 ezer bére meghaladja a havi 216.800 forintot, ahol a bérkompenzációs lehetőségével nem kell élni, a fennmaradó 1,8 millió dolgozóból 800 ezret minimálbéren, vagy garantált bérminimumon foglalkoztatnak, ez utóbbi csoportnál kötelező volt megadni a megemelt összeget.

"Ebből a levezetésből következik, hogy egymillió munkavállalónál jön, jöhet szóba akár az öt százalék feletti, akár az öt százalék alatti bérkompenzáció. És ha ehhez hozzávesszük a kötelezően végrehajtott béremeléseket, akkor összesen az 1,8 millió dolgozó 70-75 százalékánál kerül sor bérkompenzációra" - fogalmazott Czomba Sándor. Amennyiben a cégek átlagosan 2 százalékos kiegészítő bérkompenzációt pályáznak meg, akkor 650 ezren, amennyiben 3 százalékos bérkompenzációt, akkor 450 ezren juthatnak hozzá a megemelt bérhez - közölte az államtitkár.

A kiegészítő bérkompenzációs pályázaton azok a cégek kaphatnak támogatást, amelyek az összes dolgozójuknál teljesítik a bérkompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot.

A támogatás az ötszázalékos vállalati önrészből legfeljebb
3 százalék megtérítésére terjed ki, a keret az eredetileg
tervezett munkavállalói kompenzációnál nagyobb foglalkoztatotti kör béremelését segítheti. A kormány 21 milliárd forintos keretösszeget hagyott jóvá a kiegészítő bérkompenzációra, azaz a keret felülről nem nyitott, de amennyiben egy nem jelentősebb összeggel ezt meg kell emelni, azt feltehetően megteszi a kormány - felelte az MTI kérdésére Czomba Sándor.


  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Meghosszabbított határidő: még pályázhatnak a felelős kkv-k 15 milliós támogatásra

A Generali Csoport immár ötödik alkalommal hirdette meg a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseit segítő EnterPRIZE nemzetközi... Teljes cikk

Akár 75 millió forintos támogatást is kaphatnak a fiatal gazdák

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását -... Teljes cikk

Munkahelyi bölcsőde kialakítására lehet pályázni

Európai uniós és állami forrásból újabb vidéki munkahelyi bölcsődék létrehozását támogatja a kormány - jelentette be a Kulturális és... Teljes cikk